Trócsányit leszavazták az EP jogi bizottságában

Startlap - Startlap
Az összeférhetetlenségét vizsgálták az egykori miniszternek. Esti hírösszefoglaló.

Eddig reménykedhetett Trócsányi, leszavazták az EP bizottságában – jogi lépéseket helyezett kilátásba

Csütörtökön hallgatta meg Trócsányi László magyar biztosjelöltet az Európai Parlament jogi bizottsága, amely az összeférhetetlenségét vizsgálta az egykori miniszternek. Az indoklást, amiért végül is nem szavazták meg őt, ebben a cikkben te is elolvashatod.  Hogy miként is reagált minderre az egykori miniszter, azt pedig itt tudhatod meg.

Rádőlt a mászóka a kislányra , nem tudták már megmenteni

Meghalt egy hatéves kislány, miután a csányi óvoda játszóterén egy mászóka rázuhant csütörtökön déltájban. A gyermek kislány olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem tudták megmenteni az életét. További részletek errefelé tudhatsz meg az ügyről.

„Sértő, és végtelen tudatlanságról árulkodik”, hogy Gulyás Gergely beteg kisgyereknek nevezte Greta Thunberget

Fotó: MTI/Vajda János

A miniszter szavai után a HVG.hu megkérdezett egy aspergeresekkel foglalkozó alapítványt, ők mit gondolnak róla. A részletes válasszal ez a cikk foglalkozik.

Hangfelvétel szivárgott ki Karácsony Gergelyről, aki most feljelentést tesz

Csütörtök délelőtt látott napvilágot egy olyan felvétel, melyben a polgármester-jelölt szavai hallatszanak, amint másokat kritizál. Hogy ez mennyire lehet valós, azt nem tudni, de Karácsony Gergely délután már ezen a sajtótájékoztatón reagált minderre.

Már a standokon a Fidesz új lapja, ilyet garantáljuk nem láttál még

Hogy kinek lehetett az ötlete az nem tudható, azonban egy biztos: felelős kiadója Kubatov Gábor. Az újság neve azonos egy közismert politikuséval, lapjain pedig nem győzik őt méltatni. Nem Orbán Viktorról van szó, valaki másról, de itt minden kiderül.

A kórházban bejelentette, hogy öngyilkos akar lenni, senki sem vette komolyan

Egy 28 éves férfi végzett magával még az elmúlt héten a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban. Mindezt előre jelezte, még a sürgősségi osztályon. Hogy ezután hova került, és miért nem intézkedett vele kapcsolatban a kórházi személyzet, arról ez a cikk szól.

Érdekes dolog rejt a Duna vize a Szabadság hídnál

Kép: iStock

A folyó apadásai során egész érdekes tárgyak felbukkanásához szoktunk már hozzá az elmúlt két évben, de azért roller még nem volt közöttük – egészen a mai napig. A Vezess.hu olvasójának hála képek is készültek a folyóban árválkodó kétkerekűről, melyek megtekintését csak azoknak ajánljuk, akik bírják az ilyen felvételeket 🙂 .

Will Smith újra Budapesten, és olyan reklámot csinál a magyar fővárosnak, mint senki más

A népszerű színész nálunk forgatta legújabb moziját Gemini Man címmel, és most visszatért, kijelentve, hogy nem csak a filmet, hanem Budapestet is megmutatja az egész világnak. Hogy milyen lelkesedéssel beszélt minderről, azt ide kattintva te is elolvashatod.

Ez is érdekelhet

képcím

Mire gondolt Gulyás Gergely? Rejtélyes üzenettel zárta a...

képcím

Gulyás Gergely: Ami most történik, ahhoz nincs közöm, de ha...

képcím

Magyar Péter: Brutális megszorításokra készültök - 5 pontban...