Földrengés: egy testvérpárt hoztak élve a felszínre a 198. órában

Startlap - Startlap
A törökországi testvérpár édesanyját két nappal ezelőtt emelték ki élve a romok alól. Egy fekete macska kimenekítése is sikerrel zárult.

Újabb túlélőket találtak a romok alatt kedden Törökországban a február 6-i dél-törökországi földrengések mentési munkálatainak kilencedik napján – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Kahramanmaras tartomány Dulkadiroglu körzetében a 198. órában hoztak a felszínre egy testvérpárt, egy 17 éves fiút és 21 éves bátyját. A fiatalok kimentéséhez a mentőcsapatok öt méter hosszú folyosót alakítottak ki a törmelékek között. A kiszabadítás pillanataiban a fiúk integettek a kameráknak, a fiatalabbik pedig újságírói kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy jól van.

A testvérpár kimentése a romok alól a 198. órában. kahramanmaras, Törökország, 2023.02.14.

A mentésben részt vevő egyik önkéntes úgy nyilatkozott: először azt hallották meg, hogy valaki a romok között üti a falat, majd a mentőkutyák is visszaigazolták, hogy túlélők vannak a helyszínen. A fiúk egyik nagybátyja örömében úgy fogalmazott: “Nem is tudom, mit mondjak, az unokaöcséim épségben, egészségben kerültek elő. Allah megajándékozott bennünket.”

A testvérpár édesanyját két nappal ezelőtt szintén élve hozták a felszínre.

Ugyancsak a 198. órában Adiyaman tartományban, három óra munkát követően egy 18 éves fiút mentettek ki a törmelékek fogságából.

Miközben a török mentőcsapatok számos helyszínen folytatják a keresést, és az utolsó túlélőt is igyekeznek felkutatni, a romok eltakarítása is zajlik már.

Törökországban a hivatalos adatok szerint eddig 31 643-an vesztették életüket a múlt hétfői földrengésekben.

A földrengés utáni kilencedik napon a romok alól kimentett, Remény nevű macska Adiyamanban. Törökország, 2023.02.14.

Kedden, a szerencsétlenség óta először összeül Ankarában a török kormányzat. A tanácskozást ezúttal kivételesen nem az államfői palotában, hanem a katasztrófavédelem központjában tartják. Több olyan miniszter, aki a katasztrófa helyszínén tartózkodik, videóhívás keretében vesz részt az ülésen. Az egyetlen napirendi pont a február 6-i földrengéssorozat.

(MTI)

Címlapkép:

Ez is érdekelhet

képcím

Az elmúlt 25 év legerősebb földrengése rázta meg Tajvant

képcím

Földrengés volt Ausztriában

képcím

Törökország megszavazta Svédország NATO-csatlakozását