Törőcsik Mari: Tudjátok, én képtelen vagyok szeretet nélkül élni

Startlap - Startlap
Ma 83 éves minden idők legtöbbet díjazott magyar színésznője.

Törőcsik Mari a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Ő minden idők legtöbbet díjazott magyar színésznője. Azon kevesek egyike, akik díjat nyertek a cannes-i fesztiválon is. 2017-ben a Forbes őt választotta a 4. legbefolyásosabb magyar nőnek a kultúrában.

“Szeretet nélkül semmi nincsen. Nyilván van olyan, hogy valaki jó a szakmájában, és még díjazzák is, de közben azt gondolják, ‘a fene vigye el, nem szeretjük, de azért jó’. Én viszont mindig abban a hitben ringatom magam, amikor díjat kapok, hogy ez természetesen annak is szól, amit csinálok, de annak is, hogy szeretnek.”

1935. november 23-án a Heves megyei Pély községben született Törőcsik Marián néven. Egy forrás szerint a különleges keresztnév úgy született, hogy a közjegyző tévedésből Mariánnak írta be a bediktált Mariann nevet.

 „Az én gyerekkorom szebb volt, mint szép: gyönyörű volt.”

– emlékezett később. A színésznő állítja: teherbírását is annak köszönheti, hogy egész életére feltöltekezett érzelmileg a gyermekkorában.

Nagyapja kis mozit üzemeltetett, ahol Mariann sok filmet nézett, már akkor híres színésznő akart lenni. Törőcsik Mari arra is élénken emlékszik, hogy egykor milyen szívesen dajkálta barátnőivel a falu másik híres szülöttét, Koncz Zsuzsát.

1954 és 1958 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola növendéke volt operett szakon. A Törőcsik Marián helyett a Törőcsik Mariann nevet használta, de Fábri Zoltán kérése után, Krencsey Marianne javaslatára „Mari” lett, hogy a nézők könnyebben megjegyezzék a nevét és hogy ne keverjék őket össze. Más forrás szerint a „Mari” művésznevet Hegyi Barnabás, a Körhinta operatőre javasolta, Jászai Marira hivatkozva.

1958 és 1979 között a budapesti Nemzeti Színházban játszott. Színházi kiugrására 1968-ig kellett várni. Ekkor mutatta be a Katona József Színház (akkor a Nemzeti kamaraszínháza) Zorin, Varsói melódia című darabját.

1976-ban a Déryné hol van? című filmben nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat a Cannes-i fesztiválon. A filmet a 2013. decemberében elhunyt férje, Maár Gyula rendezte.

 

 

 

 

1979–80-ban ő volt a győri Kisfaludy Színház művészeti vezetője. Ezután a Mafilm színtársulatának, majd a szolnoki Szigligeti Színháznak volt a tagja. A Művész Színház után ő volt a Thália Színház igazgatója, később a Magyar Színészkamara elnöke lett. 1989–1994 között az Aase-díj kuratóriumának tagja. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán docensként tanított. 2002 óta újra a Nemzeti Színház tagja.

Első házassága adminisztratív funkciójú volt, összesen csak három hétig tartott. Második férje Bodrogi Gyula, harmadik férje Maár Gyula rendező. Maár Gyulával közös gyermeke az 1973-ban született Teréz. A 70-es években egy vietnami kisfiút fogadtak örökbe és neveltek. A Son névre hallgató fiú később visszatért Vietnamba.

2008-ban egy kórházi rutinvizsgálat közben összeomlott a vérkeringése, szíve pedig megállt, kómába esett. A szinte általános orvosi vélemény ellenére, csodával határos módon tudata, emlékezőképessége, mozgásképessége visszatért. Emberfeletti akarat- és életerővel gyógyulni kezdett. A 2009-es Filmszemle megnyitóján mondta: „Nagyon messziről jövök. De visszajöttem!” Az eset után leküzdötte erős függőségét, a dohányzást.

2011-ben róla nevezték el Nagytálya település faluházát.

2017-ben legyengült egészségügyi állapota miatt többször is kórházba került.

“Tudjátok, én képtelen vagyok szeretet nélkül élni. Minden áldott nap, amikor felkelek, arra gondolok, hogy mennyire csodálatos dolog az a rengeteg szeretet, amely engem körülvesz. Ezért vagyok itt most köztetek, és ezért tudtam visszajönni onnan, ahonnan mások már nem. Kómába estem, de hat nap után felébredtem. Kinyitottam a szemem, erre az egyik orvos a fülembe üvölti. Ön a Kútvölgyi kórház intenzív osztályán fekszik! Tessék bólintani, ha tetszik tudni, hogy hol van! Bólintottam. Erre átmennek a másik fülemhez, és megismétlik szó szerint ugyanezt. Megint bólintottam. Tudjátok, mire gondoltam közben? Hogy ezek itt körülöttem szó szerint megbolondultak. Hülye egy világban élünk, nem?”

 

Ez is érdekelhet

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György

képcím

Keleti Ágnes a világ legmagasabb kort megélt olimpiai bajnoka