Több egyházi vezető megfertőződött, miután részt vett a pápalátogatáson

Startlap - Startlap
Az elmúlt pár napban négy katolikus főpapról is kiderült, hogy elkapta a delta variánst. Esti hírösszefoglaló.

A pápalátogatás után több egyházi vezető is megfertőződött

MTI/EPA/ANSA/Luca Zennaro

Külföldi sajtóbeszámolók szerint az elmúlt napokban négy magas rangú katolikus főpapról derült ki, hogy megfertőződött a Covid-19 delta variánsával. Ide kattintva érhető el az erről szóló cikk. 

Dobrev Klára jelentős előnnyel bír az előválasztáson a szegedi DK-elnök szerint

Binszki József, a Demokratikus Koalíció szegedi vezetője és képviselőjelöltje arról nyilatkozott, hogy Dobrev Klára nagy fölénnyel vezet az ellenzéki előválasztáson. Részletek

A kormány kitakarta a neki kínosnak számító adatokat a Fudan Egyetem nyilvánosságra hozott irataiból

A megküldött anyagokból ezáltal nem derül fény arra, hogy a kormány mindenképpen kínai hitelből tervezi megvalósítani a projektet. Az erre való első lépéseket már meg is tették egyébként egy kínai céggel. Bővebben

Mike Pence azt kérte Orbánttól és a környező országok miniszterelnökeitől, hogy kérjék számon Kínát

Csütörtökön kezdődött el a Demográfiai Csúcs Budapesten, melyre a magyar kormány meghívására a régió kormányfői mellett Mike Pence egykori amerikai alelnök is ellátogatott, ahol elő is adott. Beszédének Kínát érintő részében éles ellentétet mutatott a magyar kormány általános véleményével szemben. Hogy miről is volt szó, az ebből a cikkből azonnal ki fog. 

Hadházy: Szijjártó luxusrepülővel ment Pozsonyba, ahova két óra alatt el lehet jutni autóval

A politikus szerint mindezt úgy, hogy a honvédségi gépet ráadásul előre küldték el a szlovák fővárosba. A jet egyébként egy magyar milliárdosé, akiről Hadházy úgy tudja, korábban három milliárd forintnyi támogatást kapott a magyar kormánytól. Bővebben

Nem is lehetne furcsább: dollármilliókkal támogatta az USA a vuhani víruslabor koronavírus-kísérleteit

Az információszabadságra vonatkozó törvényre hivatkozva kiperelte a The Intercept az Egyesült Államok kormányától azt a 900 oldalas dokumentumot, amely bizonyítja: az EcoHealth Alliance nevű szervezet koronavírus-kutatásokat támogatott abban a vuhani víruslaboratóriumban, ami a koronavírus-járvány epicentrumában működik. A mai nap egyik legmeglepőbb sztorija itt érhető el. 

Hollik: már félmillióan írták alá a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petíciót

MTI/Balogh Zoltán

A Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön újságírók előtt nyilatkozott, ahol megragadta az alkalmat arra biztatott mindenkit, csatlakozzon a kezdeményezéshez. Részletek

Már nemcsak a kormányt, de Kálmán Olgát is zavarják a dugók

A DK képviselő-jelöltje erről saját közösségi oldalán értekezett. Kifejtette, könnyű rávágni, hogy mindenki használjon inkább tömegközlekedést autó helyett. Mondataiért csak egyet kell kattintani

A lengyel miniszterelnök inkább nem jött a Demográfiai Csúcsra, és a V4 bojkottján is gondolkodik

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az utolsó pillanatban lemondta a csütörtökre tervezett budapesti útját. A Demográfiai Csúcson vett volna részt, ahol fel is szólalt volna. Hogy miért tette mindezt, az ide kattintva azonnal ki fog derülni.

Ez is érdekelhet

képcím

Szlovák elnökválasztás: Pellegrini nyert, Szijjártó rögtön...

képcím

Magyar Péter elárulta, ki beszél a hangfelvételen, amit kedden...

képcím

Megérkezett Ungvárra Szijjártó Péter