Titokzatos cégek kapnak milliárdokat a költségvetésből

Startlap - Startlap
Ikreket felejtettek a forró autóban, Orbánnál rákérdeztek a hazaárulásra, meghekkelték a Tények Facebook-oldalát. Esti hírösszefoglaló.

Titokzatos cégek kapnak milliárdokat a költségvetésből

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. tavaly közel 43 milliárd forint értékű készpénzes és további 3,2 milliárdos eszközátadáson, apporton keresztüli tőkeemelést hajtott végre különböző ismert vagy épp teljes csendben működő állami cégekben. Utóbbiak közül két érdekességre is felhívja a figyelmet az erre olvasható cikk.

Ikreket felejtettek a forró autóban, meghaltak

Egy egyéves ikerpár halt meg New Yorkban, miután az apjuk a forró autóban hagyta őket péntek reggel, és elment dolgozni egy kórházba. A szörnyű felismerés a munka után érte, de akkor sem egyből – a szomorú eset részleteiről itt tudhatsz meg mindent.

Orbánnál rákérdeztek a hazaárulásra is, ezt válaszolta

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde után kérdésekre is válaszolt. Más egyebek mellett az úzvölgyi temetőgyalázás is szóba került, de a felvetett témák között szerepelt, hogy mit tekint ő maga hazaárulásnak. Ha te is tudni szeretnéd a feleleteket, akkor ez a cikk választ ad minderre.

Valaki meghekkelte a Tények Facebook-oldalát

Idegenek férhettek hozzá a TV2 Tények című műsorának Facebook-oldalához: a kapcsolattartói adatoknál ugyanis átírták olyanra az emailcímet, amit szinte kizárt, hogy a csatornához tartozó adminisztrátor adhatott meg. Ha érdekel, hogy mi is az az elektronikus levélcím, ami miatt már az internet népe csodálkozásra tátotta a száját, akkor csak ide kell kattintanod.

Kiderült, hogy melyik magyar település lehet az első farkasbarát falu Magyarországon

Fotó: iStock

Az utóbbi években érezhetően megtelepedtek a nagyragadozók – a farkasok és a hiúzok – egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei falu környékén, ezért a település önkormányzata úgy határozott, 3500 hektárt nyilváníttat vadászati szempontból különleges rendetetésű területté a község határában, mely intézkedéssel a farkasok és hiúzok életterét szeretnék védeni. Hogy melyik is ez a település, ami egyébként tetszetős váráról is híres, azt innen tudhatod meg.

Így köszöntötte az NLC Bálint gazdát századik születésnapja alkalmából

Fotó: NLC

A páratlan jubileum okán látogattak el az ország kertészéhez, aki bizony még mindig aktív, sőt maga kezeli Facebook-oldalát, írásai jelennek meg, ahogyan természetesen a kertjére is van ideje. Nézd meg te is az ünnepélyes videót, melyet ebben a cikkben érhetsz el!

A rendőrség egy erőszakos nyakláncletépőt keres

A budapesti rendőrök lopás miatt körözik a 22 éves Molnár Dávidot. A férfi július 16-án 10 óra 30 perc körül Budapest XVII. kerületében, a 162-es autóbuszon utazó 66 éves nő nyakából letépte arany nyakláncát. Az elkövető fényképét itt tudod megtekinteni.

A Momentum szerint Orbán teljes tusványosi beszédében egyetlen valós mondat volt

“Orbán Viktor teljes tusványosi beszédében egyetlen igaz mondat volt: amikor azt mondta, nem bontja ki az igazság minden részletét.” – írta a Momentum Mozgalom az ATV szerkesztőségéhez eljuttatott közleményében. Hogy szerintük mégis melyik volt az, a kattintás után fog kiderülni.

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter máris veri Orbánt és a Megafont a Facebookon

képcím

Magyar Péter kéréssel fordult követőihez

képcím

A rendőrség Magyar Péter nyilatkozata miatt belső vizsgálatot...