Teljesen ismeretlen őslakos törzsre bukkantak egy drónnal az esőerdő közepén

Startlap - Startlap
Nem vették fel velük a kapcsolatot, és nem is fogják.

Még 2017-ben készültek azok a felvételek Brazília északnyugati részén, a perui határ szomszédságában lévő Vale do Javari rezervátumban, amiken egy eddig teljesen ismeretlen őslakos törzs látható – számolt be a Daily Mail. A törzs neve és származása ismeretlen.

A képkockákon 16 bennszülött látszik, akik az őslakosokkal foglalkozó brazil hivatal, a Funai szerint feltehetően még sosem léptek kapcsolatba a külvilággal. Néhány drónfelvételen a törzs egyik tagja íjjal és nyíllal mászkál, valamint látható egy ősi típusú hosszú ház, azaz egy maloca, és egy ültetvény is, ami valószínűleg manióka bokrokból áll. A képeken a törzs több más tagja is kivehető, ahogy sétál.

A Funai szakértői több mint 300 kilométert tettek meg a rezervátumban, miután értesítették őket, hogy orvvadászok fenyegetik a helyi törzseket. A három hetes expedíció során 180 kilométeren át követték a folyót, és utána további 120 kilométert haladtak gyalogosan a sűrű erdei növényzetben.

A kutatók különféle tárgyakat is találtak, amelyek igazolják egy eddig érintetlen törzs jelenlétét: többek között egy növényi rostokkal összekötözött baltát, fából kivájt kenukat és egy fakéregből készített kürtöt. A csoport az egzotikus amazóniai fajok után kutakodó orvvadászok csapdáira is rábukkantak, és több állatot kiszabadítottak a fogságból.

A területen, amelyen 6 ismert törzs lakik, a Funai szerint további 16 másik is él, amelyek eddig még sosem léptek kapcsolatba a civilizált világgal. Bruno Pereira, a Funai egyik tagja elmondta: ez volt az első alkalom, hogy az őslakosokat drónokkal filmezték, és a technika biztonságosnak bizonyult, mivel a bennszülöttek nem vették észre a felettük repülő öt eszközt. A Funai szeretné felhívni a figyelmet ezen törzsek létére, valamint arra, milyen fontos megóvni őket.

Pereira azt is elmondta, hogy tiszteletben tartják az ismeretlen törzsek nyugalmát, nem fognak kapcsolatba lépni egyikükkel sem, egészen addig, amíg az őslakosok meg nem teszik ezt, vagy amíg valamilyen extrém helyzet nem lép fel, ami miatt az államnak muszáj kapcsolatba lépnie velük.

A Funai szerint Amazóniában 113 olyan törzs él, amelyik még sosem kommunikált a külvilággal

És csupán 27 olyan, amelyik már felvette a kapcsolatot másokkal. Ezek a közösségek tudják, hogy városok és farmok vannak körülöttük, de gyakran úgy döntenek, hogy tovább élik az izolált életüket, mivel annyira traumatizálja őket a kapcsolatfelvétel. A találkozás ráadásul veszélyes is lehet, tavaly például illegális aranyásók csoportja egy ilyen törzs 10 tagját mészárolta le, illetve a bennszülöttek szervezete nagyon érzékeny a fejlett világban terjedő fertőzésekre.

Ez is érdekelhet

képcím

Amerikai hadsereg: állítólag kiiktatta irányítóját egy...

képcím

Szitává lőtték a "rekorder" brazil sorozatgyilkost

képcím

Nyert a bíróságon az ellenzéki pedagógus, akit egy...