Tankhajó kormánylapátján élt túl tizenegy napot három potyautas

Startlap - Startlap
Egy tankhajó kormánylapátján utazva élt túl egy tizenegy napos utat három potyautas, akiket a spanyolországi Las Palmas de Gran Canaria kikötőjébe érve vett észre a legénység - közölte kedden az EFE hírügynökség.

A három afrikai férfi a nigériai Lagosban indulás előtt juthatott fel a hajóra, és a kormánylapát tetején, illetve az afeletti keskeny üregben bújt meg. A máltai zászló alatt hajózó, Alithini II nevű tanker nem iktatott be köztes megállót útja során.

A spanyol tengeri mentőszolgálat tájékoztatása szerint a migráns férfiak életveszélyes helyen vészelték át az utazást, hiszen az időjárástól és a rakomány súlyától függően a hajórész víz alá is kerülhetett volna.

Ennek ellenére nem példa nélküli, hogy potyautasokra bukkannak a hajó ezen részén, Las Palmas kikötőjében 2018 óta ez a hatodik ilyen eset.

A három férfit a kikötés után kórházba szállították, és mérsékelt kiszáradást állapítottak meg náluk. Ketten közülük már elhagyhatták a kórházat.

Nem maradhatnak a szigeten

A potyautasként érkezett illegális bevándorlók nem jogosultak arra, hogy menekültstátuszért folyamodjanak, ezért a tankhajón maradnak, amelynek vissza kell szállítania őket Nigériába – írta az EFE spanyol kormányzati forrásra hivatkozva.

A hivatalos adatok szerint idén november 15-ig mintegy 15 ezren érkeztek illegálisan az Atlanti-óceánban fekvő szigetcsoportra, 17,6 százalékkal kevesebben, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában.

Spanyolországban november közepéig mintegy 29 ezer illegális bevándorlót regisztráltak, számuk 19,5 százalékkal csökkent a múlt évhez képest.

(MTI)

Címlapkép: Salvamento Marítimo / Twitter

Ez is érdekelhet

képcím

Olasz kormányfő: Ha kell, repülővel hozom Olaszországba a...

képcím

Egy hónapja non-stop miséznek egy holland templomban, hogy...

képcím

'Hazudni tanítják a civilek a migránsokat' – rejtett kamerás...