Tanár-diák vita egy budapesti iskolában – mentő vitte el a gyereket

Startlap - Startlap
A tanárnő tagadja, hogy kezet emelt volna a fiúra.

Odáig fajult a vita egy tanárnő és a diákja között egy budapesti középiskolában, hogy fejsérüléssel kórházba kellett szállítani a tinédzser fiút – írja a Blikk.

A lap úgy tudja, hogy tettlegességre is sor került, emiatt került kórházba a diák, akit megfigyelés miatt bent is tartottak, de azóta már hazamehetett, nem volt súlyos a sérülése.

Az eset kapcsán az intézmény vezetője azonnali belső vizsgálatot indított, amelynek lezárta ma várható. Az iskola vezetése a pedagógust felfüggesztette. A tanuló meghallgatása iskolapszichológus bevonásával történt

– közölte lap érdeklődésére az iskola főigazgatója.

Megkeresték a tanárnőt is, aki azt állítja, nem emelt kezet a fiúra, de a belső vizsgálat tényét nem tagadta.

Ha beigazolódnak a vádak, akár két év is kiszabható könnyű testi sértés okozása miatt.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter így kívánt kellemes húsvéti ünnepeket

képcím

Több iskolában kötelező program lett Rákay Philip Petőfi-filmje

képcím

Már Lentiben sem "áltanálosak" az iskolák