Szinte teljesen befagyasztotta a támogatott gyógyszerpiacot a Fidesz-kormány

Startlap - Startlap
Pedig a magyar társadalom öregszik.

Az elmúlt nyolc évben 320 ezerrel nőtt Magyarországon a 60 év felettiek száma. Ők már 2,57 millióan vannak, és a teljes, egyébként fogyatkozó népességen belül egyre nagyobb arányt képviselnek, jelenleg 26,3 százalékot. Körülbelül 60 év az az átlagos életkor, ameddig a legutóbbi felmérések szerint egy ma születő magyar gyermek egészségesen élhet. Ekkor jelentkeznek azok a jellemzően krónikus betegségek (magas vérnyomás, szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség stb.) amelyek általában állandó gyógyszerszedést igényelnek. A 65 év felettiek körében a gyógyszerszedés aránya már 90 százalék felett van – írja a G7.

Az adatok szerint a kormány befagyasztotta a támogatott gyógyszerpiacot

Ezekből az adatokból arra lehetne következtetni, hogy 2010 óta legalább 300 ezer fővel nőtt azoknak a száma, akik rendszeresen szednek gyógyszereket, és többnyire olyan készítményeket, amelyeket orvos ír fel. Az öregedő magyar korfa miatt ezért több gyógyszernek kellene fogynia, ami több állami támogatást igényelne, és ezért megterhelhetné a költségvetést is. Meglepetésre azonban a számok mást mutatnak. Úgy tűnik, hogy a Fidesz-kormánynak sikerült szinte teljes mértékben befagyasztania a támogatott gyógyszerpiacot. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai azt mutatják, hogy 2009-ben összesen 183,9 millió doboz támogatott gyógyszer fogyott a patikákban, ez 2010-ben kis mértékben, 179,4 millióra csökkent, de azóta alig ingadozott, és még 2017-ben is 179,3 millió volt.

Nem jó gyógyszerésznek lenni

A gyógyszerek összesített forgalma továbbra sem elég arra, hogy a patikusok üzleti értelemben jól érezzék magukat. Ennek jelentős részben az az oka, hogy a szabályok szerinti gyógyszertári árrést keveslik. A Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége és a Szinapszis piackutató által most készített felmérés szerint minden harmadik gyógyszerész azt mondja, hogy a patika mindennapi üzemeltetésében gondot jelent a forgalom nagysága (vagy inkább csekély mértéke).

Itt is a munkaerőhiány a legnagyobb baj

Ebben a szektorban is a munkaerőhiány ma a legnagyobb probléma, de a degresszív árrésrendszer (vagyis az, hogy hiába vásárolnak a gyógyszertárban nagyobb értékű készítményt, a patikában maradó rész nem emelkedik arányosan) a válaszadók 52 százaléka szerint hosszabb távon akadályozza a fenntarthatóságot. A patikák 50 százalékában a havi bevétel nem éri el a 20 millió forintot sem, és egy munkanapon kevesebb mint 150 vásárlót szolgálnak csak ki.

Ez is érdekelhet

képcím

Újra igényelhető lesz és emelik is bölcsődei elhelyezést...

képcím

Lefújták a légi parádét, a tűzijáték sorsa még kérdéses

képcím

Akár 450 százalékkal emelkedhet a vérhígítók ára