Szétfeszítették a Wizz Air-utasok bőröndjeit

Startlap - Startlap
A rendőrök nem foglalkoznak az üggyel, és a repülőtereken sem különösebben.

Budapestről Rómába utazott a Wizz Airrel a férfi, akinek éppúgy szétfeszítettek a bőröndjét, mint több utastársának – írja az index.hu.

Érkezéskor szembesültünk azzal, hogy valaki levágta a biztonsági zárat, és szétfeszítette bőröndünk zárját. Sajnos esetünk nem egyedi, ugyanis több utastársunk járt ugyanígy ugyanezen a járaton

– írta levelében Zsolt, aki azt állítja, hogy bőröndjéről a gyorskötözőt is levágták, s miután a zárat tönkretették, csomagja tartalmát is feltúrták.

A férfi Rómában több bőröndöt is látott a futószalagon, amely nyitottan, sérülten érkezett, sajátja elrontott zárjáról pedig videót készített.

Zsoltnak nem tűnt el semmi a csomagjából, drága bőröndje viszont utazásra alkalmatlanná vált. A római reptéren ezt egy másik utastársával együtt megpróbálta jelenteni, viszont eltanácsolták őket. Hazatéréskor a férfi felkereste a budapesti reptéri rendőrséget, majd javaslatukra e-mailes feljelentést tett a rongálás miatt.

A rendőrség válaszában közölte, hogy az e-mailben hiányoznak bizonyos adatok, így az kevés a nyomozáshoz, és inkább azt javasolják, menjen be személyesen a 2/B terminálon található irodába, és tegyen ott feljelentést.

Ez is érdekelhet

képcím

Itt a lista: hamarosan nyitnak a szedd magad eperföldek

képcím

Karácsony Gergely: Sejteni lehetett, hogy ez lesz

képcím

Bekeményít a maszkviseléssel a MÁV és a Volán: ezek a...