Szerdán lement kutyát sétáltatni, bevitték a rendőrök, pénteken mehetett haza

Startlap - Startlap
Ádám pedig még életében nem tüntetett.

A Klauzál térre ment le kutyát sétáltatni szerda este Péter Ottó Ádám, de haza csak péntek este jutott. A rendőrök igazoltatták, majd közölték vele, garázdasággal gyanúsítják – írja a 24.hu.

“Mondtam nekik, hogy én ott sem voltam, mire azt válaszolták, hogy majd a kamerafelvételek eldöntik. Megkértem őket, hogy hadd vigyem haza a kutyát, kísérjenek el a kapuig, de azt válaszolták, nem fognak sétálgatni. Így a kutya is jött velünk, aztán amikor a rendőrségre értünk, akkor azt mondták, hogy a kutya megy a sintértelepre, én pedig a fogdába. Erősen tiltakoztam ez ellen, végül a recepciónál egy székre ültettek le. 12 órát vártam itt a kutyával együtt. Végül egy barátom megérkezett, elvitte a kutyát, én pedig mentem a fogdába. Soha életemben nem voltam még tüntetni, fel vagyok háborodva az intézkedés miatt” – mesélte a férfi a lapnak, akivel egyidőben Balázst is bevitték, aki ugyan valóban részt vett a tüntetésen, de mint mondta, nem tett semmilyen törvénytelen dolgot.

Ő 34 órát töltött az előállító helyiségben, habár hivatalosan ott csak 12 órát lehetne egy embernek tartózkodnia. 

Balázst és Ádámot együtt vitték be Tamással, aki hasonlóan komoly megpróbáltatásokon ment keresztül az elmúlt napokban. Szerda este ment ki a túlóratörvény elleni tüntetésre, de csak péntek este 7 körül ért haza. Gyújtogatással gyanúsították, de elmondása szerint ő semmi ilyet nem tett, a rendőrök a telefonját elvették, családjával sem tudott beszélni, édesanyja már bejelentette eltűntnek.

A fogdában ágyi poloskát szedett össze, ezért fertőtlenítésre is elvitték az ÁNTSZ-hez.

Ez is érdekelhet

képcím

Országos 24 órás rendőrségi razzia indult: itt a traffipaxok...

képcím

Felszólalt Magyar Péter tüntetésén, kirúgták Tarr Zoltánt a...

képcím

Gyurcsány Ferenc nekiment Magyar Péternek, de a nevét egyszer se...