Szénbányásznak készült, első riportjai miatt Pulitzer-díjas lett

Startlap - Startlap
Ma 46 éves Vujity Tvrtko.

A horvát származású Vujity Tvrtko 1972. szeptember 24-én Pécsett. Eredeti neve Balogh Szilárd, e nevet 17 éves korában vette fel: a Vujity édesanyja családneve, Tvrtko a Szilárd horvát megfelelője. Ő az első magyarországi horvát, aki ezt a névváltoztatást megtette, melyet üzenetnek is szánt a határon túli magyarságnak, hogy ők is bátran merjék vállalni magyar neveiket.

Édesapját példaképének tekintette, őutána először ő is szénbányász szeretett volna lenni.

Az újságíró szakma iránt 18 éves korában kelt fel az érdeklődése, amikor egy rokonlátogatás során a körbezárt háborús övezetből csak tőle tudtak anyagokat, információkat kérni, még a BBC-nek is tudósított. Ezért az első munkájáért megkapta a magyar újságírók egyik legkomolyabb elismerését, a Joseph Pulitzer-emlékdíjat.

A blokád végetérte után ösztöndíjat kapott Egyesült Államokba, felvételt nyert a Miami Egyetem újságírói szakára, amit sikeresen elvégzett.

1997-ben az akkor induló TV2 alapító tagja volt, amelynek nyitó riportját is ő készítette el és a csatorna egyik legnépszerűbb riportere lett, aki kifejezetten veszélyes helyzetekről, területekről is tudósított. Elmondásai szerint ő soha nem a veszélyt kereste, hanem a témát.

„Horvát az anyanyelvem, horvát a kultúrám, horvátul beszélek Édesanyámmal, horvátul szólok kisfiamhoz. Magyar a hazám, piros-fehér-zöld a zászlóm, „Isten áldd meg a magyart” a Himnuszom. Itt születtem, ez a szülőföldem, ide kísértem haza a világ utolsó hadifoglyát, Pécs a szerelmem, ezért az országért dolgozom. Horvát vagyok. Magyar vagyok. A kettő nemhogy kizárja, talán gazdagítja is egymást. Büszke vagyok horvátságomra, büszke magyarságomra. És soha nem fogom megengedni, hogy bárki megkérdőjelezze azt, hogy Magyarország a hazám! Soha!”

2003 és 2007 között az Európai Unió antidiszkriminációs kampányának hivatalos magyarországi nagykövete. 2007-től a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa Program nagykövete.

Számos sikerkönyv fűződik a nevéhez: Pokoli történetek, Pokoli történetek különkiadás, Angyali történetek a pokolból, Pokoli történetek és ami azóta történt.

2014-ben közös megegyezéssel távozott a TV2-től, majd kilenc hónap múlva visszatért. 2016-ban azonnali hatállyal elbocsájtották, mert magánvéleményét helyezte előtérbe élő adásban, nevezetesen Berki Krisztiánnak mondott oda nem túl visszafogottan.

Közel egy évig az Egyesült Államokban élt, majd hazaköltözve 2017-től az ATV-hez szerződött.

Szinte védjegyévé vált a mindig viselt baseballsapkája, ami különböző találgatásokra is okot adott, de elmondása szerint nincs különösebb oka:

„Van hajam, nem hiányzik a fejem fele, nincs tetoválásom. Az a jó a sapkában, hogy ha leveszem a fejemről, akkor pl. a komáromi fürdőben senki nem ismer meg. Nekem nem az a rejtőzködés, ha a fejemen van a sapka, hanem ha nincs!”

 

Forrás: Wikipedia

Ez is érdekelhet

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György

képcím

Keleti Ágnes a világ legmagasabb kort megélt olimpiai bajnoka