Sebaj jövünk! – Ezektől a reklámoktól másztunk a falra, amikor még nem lehetett csak úgy elkapcsolni

Nemrégiben elvesztettük a hazai reklámipar egyik legkiemelkedőbb alakját, Sas Istvánt, aki nem csak dolgozott a szakmában, hanem tanította is a következő generációt. Nevét mindenki ismeri, aki az elmúlt évtizedekben belekóstolt a reklámszakmába, olyan klasszikusokat is köszönhetünk neki, mint a Skála Kópé, a Traubi, Magyarország csodaszép, Egy ország ízei. Számos nemzetközi díjjal is elismerték munkáját.

A tömegreklámok a 1970-es, ’80-as években a televízió elterjedésével váltak egyre jelentősebbé Magyarországon. Ma már csak megmosolyogjuk őket, de akkoriban nagyon nagy dolognak számítottak, a vidám rövidfilmek gyakran fülbemászó zenével, amit az egész ország dúdolt.

Ha akarjuk, ha nem, a reklámok meghatározó szereplői életünknek. Akkor is szembejönnek velünk, ha próbálunk ellenállni. Ha pedig sokszor halljuk őket, akkor teljesen belemásznak a fülünkbe és akár több évvel vagy évtizeddel is feltudjuk idézni őket. A kilencvenes évek egyik meghatározó reklámfilmje volt a Pepsié, melyben még Dobó Kata is feltűnt. Emlékeztek mi volt a szlogen? „szia Kata vagyok, van még egy Pepsid?”

Szintén ebből az időszakból származik az egyik legfinomabb csokoládé reklámja. A csoki már nem is kapható, de a szlogenre még most is jól emlékszünk: „Chokito – ronda és finom”

 A 1970-es, ’80-as években még hatásosabbak voltak a reklámok, hiszen nem lehetett elkapcsolni a tévét másik csatornára. Akkoriban még olyan termékekhez is gyártottak reklámokat, mint a véres hurka. Nem is akármilyet! Ezek olyannyira bevésődtek, hogy a mai napig elhangzik, ha valaki ebédre hurkát készít: „Ez a Jóska, ez a Gyurka, ez meg itt a véres hurka”.

De nem csak a hurka, a tej is reklámfilmet kapott, amit „nem lehet megunni.”

 Ha valaki azt gondolja, hogy Fluimucil Ábel vagy az „omlósz” csirkés fiú a legidegesítőbb reklám, akkor az lehet, hogy nem emlékszik már erre: „Sebaj, jövünk!”