Sári Évi egy tíz évvel fiatalabb férfit szeret - fotók

Startlap - Startlap
Egyáltalán nem érzik a korkülönbséget.

A 41 éves Sári Évi és párja, a 31 éves Zoltán két és fél éve vannak együtt, de már régebben megismerkedtek egymással, azonban a szerelemre várniuk kellett egy kicsit. Azóta viszont nagyon intenzív a kapcsolatuk és együtt élnek hármasban, a színésznő kiskutyájával, Ropival – írja a Blikk.

Az eddig együtt töltött időt intenzíven élték meg, néhány hónap után már közös görögországi álomutazásra indultak, összeköltöztek és közösen nevelik a színésznő kutyusát, Ropit.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Tegnap este… 😍 #siracrusa #ortigia #sicily #island #travel #sungoesdown #holiday #italy #sarievi

Sári Évi (@sarievi) által megosztott bejegyzés,

 

Zoli rendezvényszervezéssel is foglalkozik, olyan partikat hozott tető alá, ahol én is gyakran megfordultam, így találkoztunk először. (…) Az akkori formációval, amelyikkel énekeltem, kétszer is elhívott fellépni, de csak munkakapcsolat volt köztünk. Szimpatikusak voltunk egymásnak, feltűnt, milyen helyes fiú, de neki akkor barátnője volt, amit én tiszteletben tartok, így egyikünk sem kezdeményezett. Később persze, jól megbeszéltük, hogy azért mindketten bejöttünk a másiknak

– magyarázta Sári Évi. Amikor Zoltán kapcsolata véget ért, szabad utat kapott a vonzalom, és a kettejük között lévő tíz év fel se tűnik nekik.

 

Hamar egymásra kattantunk, kiderült, jól működünk együtt. Tíz év a korkülönbség közöttünk, de ennek nyomát sem érezzük. (…) Húzósabb napokon, mire hazaérek, ő már bevásárolt, a kutyát levitte, illetve összepakolt a lakásban. Nagyon figyelmes, többször bizonyította, hogy minden helyzetben számíthatok rá.

 

Az pedig, hogy vajon bővül-e a család, még kérdés.

Boldognak érzem magam! A sikereket, amikre húszéves koromban vágytam, most élem meg. Fantasztikus férfi a párom, akivel jól érzem magam, teljes az életem. Nem érzem, hogy mindenképpen szülnöm kell, de Zoli szeretne gyereket, szóval soha ne mondd, hogy soha…

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Partytime. 😍😍😍 #love #mylove #party #sarievi

Sári Évi (@sarievi) által megosztott bejegyzés,

Ez is érdekelhet

képcím

Így jött rá Csuti, hogy Kulcsár Edina már külön utakon jár