Rúzsa Magdi vagy Zséda lehet az X-Faktor mentora

Startlap - Startlap
A négy zsűritagból már három megvan, most keresik a negyediket.

A műsor nézői már egy ideje találgatják, vajon ki lehet az, aki negyedikként helyet foglal a három férfi mentor mellé a 2018-as adásban. Puskás Peti, ByeAlex és Gáspár Laci szereplése már biztos, a női mentorrol az RTL Klub még semmit nem árult el. A Bors azonban tudni véli, hogy Rúzsa Magdi a leg­esélyesebb.

Az énekesnő maga is egy tehetségkutatóban vált ismertté annak idején, így jól tudja, mit élnek át a versenyzők egy ilyen színpadon. A volt Megasztárosnak ráadásul a másik oldal sem ismeretlen, hiszen A Dalban három éven át értékelt. A kommentelők is úgy vélik, ő a legesélyesebb.

Zséda a másik, akinek felmerült a neve, ő  is részt vett már a Dalban zsűriként.

“Jelenleg az énekesek castingja zajlik, a három férfi mentorral pedig már forgattunk is. A negyedik zsűritag személye is kiderülhetett már a szemfüleseknek a reklámszpotjainkból” – árulta el Verebély Marcell, az X-faktor főszerkesztője, aki azt is hozzátette, hogy a mentoroknak is részt kell venniük egy castingon.

“Ha mentort keresünk, sosem egy konkrét elvárásoknak megfelelő személyt választunk, hanem olyat, akivel a négyes jól működik majd. Nem az a fontos, hogy valaki egyénileg hogyan viselkedik, hanem az, hogy a másik három mentortársával együtt legyen alkalmas” – fejtette ki Verebély.

Címlapkép: Facebook

Ez is érdekelhet

képcím

Hosszú Katinka megmutatta az esküvői fotóikat

képcím

Béres Alexandra perel a Norbi-ügy miatt: "Mélységesen elkeserít,...

képcím

Ördög Nóra: „Elvesztettük a szabadságunkat”