Rohammentővel kellett kórházba vinni Delhusa Gjont

Startlap - Startlap
Kulcsár Edina leplezetlen őszinteséggel mutatta meg visszeres lábait. 20 év után komoly változás jön a Barátok köztnél. Bergendy István évtizedek óta nem kíváncsi Demjén Rózsira. Bulvárösszefoglaló.

Rohammentő vitte kórházba Delhusa Gjont

Delhusa Gjon  Balatonfüreden volt a hosszú hétvége alatt a Gemini együttes jubileumi fellépése okán, ahol még énekelt is, majd egy barátja jachtján töltötte az éjszakát. Ezen a hajón szenvedett olyan súlyos balesetet, hogy rohammentővel kellett kórházba vinni.  Kattintás után elolvashatod a zenész beszámolóját arról, mi történt vele, és hogy érzi magát most.

Imádják a kommentelők Kulcsár Edinát, amiért nyíltan a világ elé tárta visszeres lábait

Ezek a képek tegnap egy szabadstrandon készültek, már fürdés után, amik nagyon szépen mutatják azt is, hogy a lábam sajnos nagyon csúnya

– írja Kulcsár Edina frissen feltöltött képei alatt, amelyeken kisfiával együtt látható. A fényképek nagyon cukik, de ami miatt mindenki odáig volt, az az, hogy az egykori szépségkirálynő leplezetlenül mutatta meg nem is kicsit visszeres lábait.

Bergendy István évtizedek óta nem kíváncsi Demjén Ferencre

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Nagyon megharagudtam Rózsira

– mondja Bergendy István, aki nem viccelt, ugyanis immár 15 éve nem találkozott Demjén Ferenccel, pedig korábban együtt zenéltek.

20 év után komoly változás jön a Barátok köztnél

Szinte napra pontosan az RTL Klub indulása után egy évvel került a képernyőre a Barátok közt, így szinte sokkolhatja a nézőket az a döntés, amelyet a csatorna hozott a szappanoperával kapcsolatban. Ha kíváncsi vagy, miről van szó, akkor ezt a cikket olvasd el.

Kiss Ramóna: Annyira belejöttünk az esküvőzésbe, hogy harmadszorra is össze fogunk házasodni

Ha nem érted, hogy jön ki a három, nem benned van a hiba, mivel Kiss Ramónáék nem éppen hagyományosan ugrották meg a házasodás kihívásait. Erre a linkre kattintva kiderül, miféle esküvő lesz ez a bizonyos harmadik, illetve Kiss Ramóna arról is mesél, mennyire másként élte meg a menyasszonyi létet, mint a többi ara.

Koós János özvegye keserű döntésre jutott

Még fél éve sincs, hogy Koós János távozott az élők sorából, és özvegye azóta rendre aggasztóan nyilatkozik arról, hogy érzi magát. Dékány Sarolta ezúttal egy roppant fájdalmas döntését osztotta meg, amit azért hozott, mert férje hiánya az idő múlásával csak egyre jobban marja a szívét.

A szülés előtti alakja visszanyerésén fáradozó Meghan Markle elárulta, milyen új sportra esküszik

Nem egyszerű megtalálni azt a mozgásformát, amellyel hatékonyan, mégis kíméletesen lehet megszabadulni a kilóktól és visszaépíteni az izomzatot. Ezért különösen izgalmas az a sport, amelyről Meghan Markle áradozott az általa szerkesztett Vogue lapszámban. A hercegné szó szerint beleszületett a jógába jógaoktató édesanyja révén, új otthonában a hírek szerint egy saját jógastúdiót is berendezett, de még ezt a szenvedélyt is eldobta azért az újfajta edzésért, amelyre nemrégiben rátalált

Iszonyú fájdalmak kínozzák Caramelt, a következő fellépéséhez injekciókra is szüksége lehet

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Pár pillanat az Újévi koncertől… Fantasztikus elmény volt! Köszönet a Roland Divatháznak a BOSS öltönyökért. #rolanddivathaz #hugoboss #szponzoracio

Molnár Ferenc Caramel (@caramelmusic) által megosztott bejegyzés,

A hétfő esti, debreceni koncertjét már le kellett mondani, és Caramel következő fellépése is veszélybe került egy durva egészségügyi probléma miatt. Az énekest megműtötték, de állapota azóta is nagyon nyugtalanító. Minderről ő maga számol be ebben a cikkben.

Ez is érdekelhet

képcím

"Egy kezemen meg tudnám számolni azokat, akik nem a híres embert...

képcím

Bors: Megszületett Kulcsár Edina és G.w.M kislánya

képcím

Harry herceg szerint "nagyon sok mindenre nincs magyarázat"...