Rendőrök hallgatták ki a kiskőrösi diáklányt, aki meghamisította az iskolai igazgató levelét

Startlap - Startlap
Méghozzá úgy, hogy a sok lógásáról szóló üzenetet kicserélte, és fiktív tanulmányi eredményeiről írt, tele helyesírási hibákkal. Kínos módon bukott le.

Az egyik kiskőrösi tanintézmény igazgatója január 14-én ismeretlen tettes ellen tett felelentést, miután a tanárok visszaküldtek hozzá egy levelet, amit nem ő írt, és aláírását is aláhamisították – számolt be a police.hu. A rendőrségi nyomozás során kiderült, hogy az igazgató eredeti levelét – amelyben a szülőt a hiányzásról tájékoztatta – a 18 éves tanuló olyan írásokra cserélte ki, amelyben dicsérte saját eredményeit.

Az eset még tavaly decemberben történt: az igazgató ekkor két hivatalos levélben jelezte a diák szülei felé, hogy a fiatal lány az aktuális tanévben több mint 30 órát hiányzott igazolatlanul. A levelek ajánlott küldeményként érkeztek, és mindkettőt a tanuló vette át. Az édesanyjához viszont az eredeti üzenetekből csak a borítékok jutottak el, mivel a gyermek új leveleket írt. Ezekben – sok helyesírási hibával – az olvasható, hogy a lány részt vett iskolai versenyeken, jól fejlődik a tantárgyakból, valamint számítanak rá a következő időkben is a versenyek és a rendezvények során.

Az édesanya az írást az iskola több tanárának továbbította e-mailben, ugyanis így próbálta igazolni, hogy gyermeke a közösség aktív tagja. A furcsa levelek végül eljutottak az intézmény vezetőjéhez is, aki meglepve vette észre, hogy a szöveg alján a meghamisított aláírása áll. A rendőrök a diákot hamis magánokirat felhasználása megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, és az ügyet az illetékes ügyészség felé továbbították.

Ez is érdekelhet

képcím

Több iskolában kötelező program lett Rákay Philip Petőfi-filmje

képcím

Már Lentiben sem "áltanálosak" az iskolák

képcím

Leugrott egy diák a 3. emeletről a budapesti Veres Pálné...