Postás gázolás - kamera rögzítette a másfél éves kisfiú halálát

Startlap - Startlap
Édesapja egy-két méterre állt tőle.

Elütött egy kisgyereket Kisberényben egy autó, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

A postás jött a kocsijával, megállt a ház előtt, a családfő pedig kiment, hogy a vezetői oldalról átvegye a leveleket. Közben a kertkapun kitotyogott a 19 hónapos kisfia is és a jármű elé ment. Sajnos nem az édesapja, sem a postás nem vették észre, nem is vehették, mert takarásban volt. Így, amikor elindult az autó, elgázolta a gyereket.

A házon levő biztonsági kamera rögzítette a balesetet, látszik, hogyan történt, utána pedig hogy apja odarohan a földön fekvő fiúhoz.

Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre, de már nem tudták megmenteni az életét.

A Posta részvétét fejezte ki a családnak és felajánlotta, hogy segítenek nekik, a rendőrség pedig eljárást indított, vizsgálják a postás és a szülők felelősségét is.

Ez is érdekelhet

képcím

Halálra gázolták Moszkvában a költőt, aki nyíltan kritizálta...

képcím

A bordélyházakat üzemeltető, volt riportert gázolták el az...

képcím

Visszalépett a Pest megyei ellenzéki jelölt, aki halálos...