Porig égett Ádám bácsi háza - így reagált a falu

Startlap - Startlap
Egy emberként fogtak össze Dunapatajon a szerencsétlenül járt bácsiért, így hamarosan új otthonába költözhet.

Tavasszal a 91 éves dunapataji Ádám bácsi egy gázpalack felrobbanásának következtében félóra alatt elveszítette házát, és vele együtt minden ingóságát is. A falu akkor példátlan módon összefogott érte, elsősorban ruhát és élelmiszert gyűjtöttek neki, de szerencsére felajánlások között rengeteg építőanyag is érkezett. Így áprilisban neki is kezdhettek a ház újjáépítésének előkészítéséhez. Most úgy tűnik, a hajléktalanná vált bácsika nyár végén már be is költözhet új otthonába – számolt be a jó hírről a Lokál.

Azon a tragikus napon eldugult Ádám bácsi kéménye, aki amikor észlelte a bajt, felment a padlásra, hogy megnézze, mi történt:

– Akkora füst volt odafent, hogy az orromig se láttam. Alig tudtam lemenekülni, hosszú időnek tűnt, mire lekecmeregtem onnan – mondta a lapnak a nyugdíjas fogathajtó, akinek az élete csak egy percen múlt.

 

A tető ekkor már lángokban állt, egy perccel később felrobbant az első, majd aztán további két gázpalack. A ház teljesen megsemmisült. Ádám bácsit kórházba kellett szállítani füstmérgezéssel.

A szomorú hírre a szomszéd utcában lakó, kétgyermekes Éva megszervezte a segítséget: mire a nyugdíjas férfit kiengedték a kórházból, eltakarították a romokat és ajándékba megkapták az új ház terveit.

– A mesterek meg a segédmunkások is ingyen dolgoznak, hamarosan elkészül az alapozás, aztán felhúzzuk a falakat és a tetőt – mesélte a lapnak Éva – Közben senki nem hal éhen, bográcsban készül a pörkölt, és ha minden igaz, akkor a sör is ingyen lesz.

Nemcsak a felnőttek, hanem a kisiskolások is segítenek a maguk módján: ők a zsebpénzüket viszik el Évának, aki minden fillért egy kis naplóba könyvel és a házra fordítja.

– Ha elkészül a ház, már csak egy dologra vágyom – mondja Ádám bácsi. – Egy kis pulikutyára, tudják, az a nagyon hűséges jószág. Sajnos az előző, a Bogár már nagyon öreg volt, meg vak is, a tűzvész után el kellett altatni.

Ez is érdekelhet

képcím

Gázrobbanás történt Párizsban

képcím

Gázrobbanás Eperjesen: öten meghaltak, többen a romok alá...

képcím

Feltárták Borkai Zsolt családjának győri kalandjait