Az egész község összefogott, hogy újjáépítsék a 91 éves Ádám bácsi leégett házát

Startlap - Startlap
A dunapataji öregúr háza alig pár hete égett le, de már elegendő adomány gyűlt össze a munkálatok megkezdéséhez.

Néhány hete a 91 éves dunapataji Ádám bácsi egy gázpalackrobbanás következtében elveszítette házát, és vele együtt minden ingóságát is, írja a baon.hu. A környékbeliek összefogtak a baleset után, ruha- és élelmiszergyűjtésbe kezdtek. Szerencsére a felajánlások között rengeteg építőanyag is érkezett, így már szombaton megkezdhették a ház újjáépítésének előkészítését is.

“Az eddigi időszak csak a papírmunkáról, engedélyekről szólt, utána tárgyaltunk a vállalkozókkal, és mostanra azt mondhatom, hogy Ádám bácsinak lesz háza” – magyarázta a gyűjtést indító Lódriné Berényi Éva.

Rengeteg ruhát és élelmiszert is kaptak, illetve többen berendezési tárgyakkal járultak hozzá a projekthez.

“Most már megvan a belső berendezés, megvannak az építéshez a szakirányú vállalkozók, megvannak az engedélyek. Akadnak költségesebb részek: új anyagból kell, hogy épüljön például a tetőszerkezet és néhány fal” – fejtette ki Lódriné, aki azt is elárulta, hogy a belső burkolatokhoz, fugázásokhoz helyi vállalkozóktól kaptak anyagokat.

Az akció során pénzt is gyűjtenek, eddig összesen 831 ezer forintot sikerült összeszedni Ádám bácsi új házikójára.

Címlapkép: Petőfi Népe/ Gábor János

Ez is érdekelhet

képcím

Azahriah eladományozza ünnepi koncertjének teljes bevételét

képcím

"Az utasok sikoltozva kértek segítséget" - megszólalt a hajnali...

képcím

Kiadták a figyelmeztetést: dörgedelmes éjszakai viharok és...