Pisztollyal a kezében, bódultan találtak rá a békásmegyeri gyilkosság elkövetőjére

Startlap - Startlap
A rendőrség szemtanúkat keres.

Több lövéssel végeztek egy nővel szerda hajnalban a főváros III. kerületében, a gyanúsítottat elfogták. A 67 éves elkövető korábbi sérelmével indokolta tettét. A rendőrség szemtanúkat keres.

Fél 6 után érkezett bejelentés a rendőrséghez, hogy a Virág utcában lövéseket hallottak, és egy nő fekszik a földön.

A helyszínen kiderült, hogy az 56 éves áldozatot több lövés érte, és olyan súlyosan megsebesült, hogy meghalt. A bűncselekménnyel gyanúsítható férfit a helyszín közelében fogták el.

Az elkövető személyautóval menekült el a helyszínről. A kocsit a térfigyelő kamerák felvételei alapján találták meg a III. kerületi Meggy utca és Parlag utca kereszteződésénél. Az autóhoz a BRFK bűnügyi bevetési osztályának munkatársai érkeztek elsőként, és látták, hogy a járműben egy, a kezében valószínűleg fegyvert tartó, szemmel láthatóan bódult férfi ül. A 67 éves budapesti L. Józsefet elfogták.

A férfi a bűncselekmény elkövetését a helyszínen beismerte, tettét korábbi személyes sérelmével indokolta. L. József ellen emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatják az eljárást.

Az életvédelmi osztály nyomozói a bűncselekmény körülményeinek teljes körű tisztázása érdekében szemtanúkat keresnek.

 

Forrás: MTI

Ez is érdekelhet

képcím

Robbanás történt Budapesten, egy nő meghalt

képcím

Újbudát összekötik Újpesttel: újabb fonódó villamosvonal...

képcím

Vitézy Dávid: Indulok a főpolgármester-választáson