Kiderült, mit kínáltak az Index kirúgott főszerkesztőjének a hallgatásáért

Startlap - Startlap
Szerdán váratlanul elbocsájtották az Index főszerkesztőjét, aki azóta már a körülményekről is nyilatkozott. Esti hírösszefoglaló.

Kirúgták az Index főszerkesztőjét, de előtte ajánlatot tettek neki a hallgatásáért cserébe

A lap vezetőjével, Dull Szabolccsal szerdán közölte a tulajdonos Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumának elnöke, hogy távoznia kell. Minderről már maga az érintett is megszólalt, sőt arról is beszélt, hogy a hallgatásáért cserébe egy méltányos összeget is felajánlottak neki. Idekattintva érthető el az a videó, amelyen minderről a távozó főszerkesztő ejt szót éppen.

Égő ház liftjébe szorult egy fiatal férfi a Terézvárosban

Kigyulladt egy villanyóraszekrény Budapesten, a VI. kerület egyik lépcsőházában, a Dózsa György úton szerdán délelőtt. Mindezalatt egy férfi épp beszállt a társasház liftjébe, ahonnan az áramkimaradás miatt már nem tudott szabadulni. A kalandos mentését errefelé lehet megtekinteni. 

Faragó Tamást javasolják a Nemzet Sportolójának

Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja (MTI Fotó: Illyés Tibor)

Az exkluzív társaságban a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kárpáti György június 17-i halálával üresedett meg egy hely a tizenkettőből. Faragó érdemeiről itt lehet megtudni minden fontosat. 

Varga Judit úgy gondolja, ősszel kemény támadássorozat indulhat Magyarország ellen

Az igazságügyminiszter a Magyar Nemzetnek nyilatkozva beszélt arról, hogy szerinte a magyar ellenzéki EP-képviselők eddig sem az ország érdekeit képviselték Brüsszelben. Részletek 

Bakondi: Öt vagy hat esetben találtak már alagutat a magyar határ közelében

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-en nyilatkozott migránsokról, embercsempészekről, civil szervezetekről, alagutakról. A beszélgetés lényegi részei idekattintva érhetőek el.  

Búcsút intett Szigliget teljes vezetése

Váratlanul lemondott szerda reggel tisztségéről Szigliget független polgármestere, Balassa Balázs, és feloszlatta magát az önkormányzat négy független tagból álló képviselő-testülete is. A város első emberének nyilatkozata az ügyben ebből a cikkből érhető el. 

Válaszolt a rendőrség: ezért ugorhatott ki egy férfi a kecskeméti rendőrség ötödik emeletéről 

Kedden kora délután vetette ki magát a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Batthyány utcai épületének ötödik emeletéről egy 50 éves férfi. Az üggyel kapcsolatban a rendőrség most először nyilatkozott. További információk errefelé érhetőek el.

Kiderült, hogy idén miért nem került klíma a 3-as metró szerelvényeibe

A BKV már 2019 nyarán felvette a kapcsolatot több klímagyártó vállalattal, és össze is hívtak egy megbeszélést öt szakcég részvételével. Hogy onnan miért is nem jutottak el a megvalósításig, az ebből a cikkből fog azonnal kiderülni.

Elszabadult egy emu Csepelen

Ritka jelenetnek lehettek szerdán tanúi a XXI. kerület lakói: emut üldöztek a helyi rendőrök a II. Rákóczi Ferenc utcában, autóval. 11 óra magasságában ugyanis bejelentés érkezett, miszerint egy szárnyas jószág rohangál a flaszteron. Minderről természetesen videó is készült: az üldözött madárra és az utána diszkréten hajtó rendőrökre itt lehet rácsodálkozni.

Megdőlt az országos szélrekord

Fotó: Getty Images

Megdőlt a napi szélrekord a keddi viharban, amely többfelé károkat is okozott – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán a honlapján. Mindez a Balaton déli partján történt, idekattintva pedig az is kiderül majd, melyik városban is mértek a hihetetlen 132,5 kilométer/órás széllökést.

További rövidhíreket most meg is hallgathatsz a Hírstart podcastján: katt ide.

Ez is érdekelhet

képcím

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot

képcím

Itt van Magyar Péter javaslata a NER-eseknek

képcím

Varga Judit: Előfordult, hogy férjem bezárt a szobába