Orrvérzéssel került a dunaújvárosi kórházba a 21 éves fiú, két nap múlva meghalt

Startlap - Startlap
Árpit teljesen indokolatlanul a pszichiátriára szállították, ahol erős nyugtatókat adtak neki és leszíjazták. Megállapították, hogy bűncselekmény történt, mégsem vonják felelősségre a főorvosasszonyt.

A Hír Tv Riasztás című műsorának riportja számolt be annak az édesanyának az esetéről, aki három éve hiába küzd azért, hogy felelősségre vonják az orvost, aki miatt elveszítette 21 éves fiát. Dóra Sára 2015 áprilisában orrvérzés miatt vitte a dunaújvárosi kórházba a gyermekét, ahol rögtön a pszichiátriára szállították a fiút, és erős, drogelvonókon használt injekciókat adtak be neki, teljesen indokolatlanul. Árpi két nap múlva meghalt.

„Hajnal két óra felé jött haza a kisfiam, mert mindig megvártam, mikor hazajött a buliból, addig nem tudtam lefeküdni. Beszéltem vele még egy üveg sört hazahozott a kezébe, ami nem volt felbontva” – mesélte az édesanya. “Beszélgettünk, mondta, hogy lefekszik, nem éhes. Másnap viszont úgy ébredt, hogy folyt az orrából a vér. És akkor hívtam ki a mentősöket”.

A mentősök úgy vélték, Árpi nem igényel kórházi kezelést, édesanyja azonban aggódott, ezért mégis elmentek a sürgősségire. „Elmentem még egyszer megkeresni a főorvos asszonyt, hogy még egyszer tisztázzam vele a dolgokat, hogy csak infúziót kap és utána hazajöhet. Na, mire én visszamentem a kisfiamhoz, mert nem találtam a főorvos asszonyt, mondja az Árpika, hogy kapott egy szurit” – mesélte Dóra Sára a kórházban történt részleteket.

Az injekciókoktélban erős nyugtatókat voltak, drogfüggőknek szoktak ilyeneket adni. Az édesanya szerint fia soha életében nem használt kábítószereket, és ezt a kórházban is elmondta, de nem törődtek vele. A fiú egyre rosszabbul lett, másnap a zárt osztályon találták, leszíjazva, bepelenkázva.

Már a rendőrség nyomozás elindulásáért is sokáig kellett küzdeniük, végül az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Közép-Európa Alapítvány segített a családnak, akik pszichiátriákon történt visszaélésekkel is foglalkozik. A rendőrségi vizsgálat során a szakértői vélemények alapján megállapították, hogy bűncselekmény történt, de az ügyészség mégis úgy döntött, hogy nem vonják felelősségre a főorvosnőt, aki hibázott, mert túl idős.

Címlapkép: Hír TV

Ez is érdekelhet

képcím

"Katasztrofális" terméstől tart az agrárminiszter

képcím

Renner Erika nevével árasztották el Varga Judit Facebook-oldalát

képcím

Jelentős időjárási fordulattal indul a július