Egyoldalú határmódosítást tervez Oroszország

Startlap - Startlap
Litvánia, Lettország, Észtország és Finnország aggodalmát fejezte ki szerdán amiatt, hogy Oroszország állítólag egyoldalúan megváltoztatná a közte és több északi állam között húzódó tengeri határokat.

A Moscow Times című orosz lap kedden számolt be arról, hogy a jogszabályokat tartalmazó orosz kormányzati honlapon megjelent a védelmi minisztérium törvénytervezete, amely azt javasolta, hogy Oroszország egyoldalúan módosítsa a Finnországgal, Észtországgal és Litvániával közös balti-tengeri határait.

A dokumentumban a tárca javasolta, hogy Oroszország nyilvánítsa a Finn-öböl keleti részén, valamint a kalinyingrádi régióban található Baltijszk és Zelenogradszk városok közelében lévő vízterületeket saját felségvizévé. Ehhez azt indítványozták, hogy változtassák meg a térség határkoordinátáit.

Az előterjesztés szerzői azzal érveltek, hogy az 1985-ben megállapított jelenlegi földrajzi koordináták “nem felelnek meg teljesen a jelenlegi földrajzi helyzetnek”.

A dokumentum másnapra eltűnt a kormányzati honlapról.

Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter szerdán a térségbeli helyzet “nyilvánvaló eszkalációjának” nevezte a tervezetet, amelyre szerinte “megfelelően határozott választ” kell adni. A vilniusi külügyminisztérium közölte, hogy “teljes körű magyarázatot” fognak kérni Oroszország képviselőjétől.

Elina Valtonen finn külügyminiszter az X-en kijelentette, hogy Oroszország a tengeri határok önkényes megváltoztatásával megsértené az ENSZ erre vonatkozó egyezményét. Mindazonáltal megjegyezte, hogy ez pusztán az Oroszországtól megszokott “rutin”, ezért nem nevezné provokációnak.

Alexander Stubb finn elnök az X-en közölte, hogy Oroszország nem vette fel a kapcsolatot Finnországgal ez ügyben. “Finnország így viselkedik mindig: higgadtan és a tényekre alapozva” – tette hozzá.

Baiba Baze lett külügyminiszter megjegyezte, hogy országa kapcsolatban áll Finnországgal, Litvániával és más balti-tengeri országokkal a helyzet tisztázása érdekében.

Margus Tsahkna észt külügyminiszter szerint a dokumentumnak az a célja, hogy “zavart keltsen”.

(MTI)

Címlapkép: AFP

Ez is érdekelhet

képcím

Teljes támogatást ígért Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz...

képcím

A hadiállapot végéig Zelenszkij marad Ukrajna elnöke

képcím

NATO-főtitkár: Ha fegyvereket adtunk át Ukrajnának, akkor ezek...