Orosz-ukrán konfliktus: Szijjártó fontos bejelentést tett

Startlap - Startlap
A külügyminiszter az újságírók elé állt.

Magyarország teljes mértékben kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, ez mindig része volt a magyar külpolitikának, és marad a jövőben is – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatóján kedden, Budapesten.

 

A miniszter kiemelte: emellett Magyarország kiemelt figyelmet fordít a Kárpátalján élő 150 ezer magyarra.

Az ukrán parlament döntése értelmében szerda reggel tíz ukrajnai megyében lép életbe a hadiállapot, de Kárpátalja nincs ezen megyék között – közölte.

Mint mondta, mindig rossz hír, ha egy szomszédos országban hadiállapotot hirdetnek, és minden országnak, így Magyarországnak is az az érdeke, hogy a szomszédságában lévő országok stabilak, erősek legyenek, és nyugodtak legyenek ott a körülmények.

Rossz hír nekünk, hogy Oroszország és Ukrajna kapcsolata nem a megoldás, a megnyugvás irányába halad – mutatott rá.

Szijjártó Péter felidézte: amikor szerte Ukrajnában sorozásokra került sor a kelet-ukrajnai konfliktus miatt, Brenzovics László KMKSZ-elnök kérésére tárgyalt az ukrán külügyminiszterrel, aki megígérte, hogy a kárpátaljai magyarságot nem sorozzák be aránytalanul az ukrán hadseregbe, és a helyi magyarok vezetői szerint ezt az ígéretet Ukrajna betartja.

Megjegyezte: a kárpátaljai magyarok vezetőivel naponta kétszer egyeztetnek, hogy folyamatosan értékeljék a helyzetet. A külügyminiszter hangsúlyozta: a tapasztalatok alapján csak egy forgatókönyvnek van esélye kivezetni ebből a súlyos helyzetből, mégpedig annak, ha felújítják és megerősítik a minszki négyek működését.

Ez a mechanizmus az egyetlen, amely esélyt kínál, hogy Oroszország és Ukrajna között a helyzetet tárgyalásos úton rendezni lehessen, és Magyarország ehhez minden lehetséges támogatást megad – jelentette ki.

Azt mondta, Magyarország érdekével ellentétes lenne a helyzet tovább eszkalálódása, ezért Kárpátalja, Magyarország és a régió biztonságának érdekében támogatnak minden lehetőséget, amely a helyzet nyugvópontra jutását segíti tárgyalásos úton.

Az ukrán parlament hétfő este fogadta el a tíz déli megyében a hadiállapot – az ukrán jogban a rendkívüli állapot egy fajtája – bevezetésére vonatkozó elnöki rendeletet, miután vasárnap a Kercsi-szorosban, a Krím félsziget partjaitól 13-14 tengeri mérföldre az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) határőrhajói tüzet nyitottak három kisebb ukrán hadihajóra, elfoglalták, majd Kercs kikötőjébe vontatták őket arra hivatkozva, hogy határsértést követtek el.

Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón kérdésre arra is kitért, hogy a parlament előtt lévő munkaerő-szabályozási javaslat arról szól, hogy önkéntes alapon több túlórát lehet vállalni, és ha valaki többet szeretne dolgozni több fizetésért, annak ezt lehetővé kell tenni.

 

(MTI)

Ez is érdekelhet

képcím

Megérkezett Ungvárra Szijjártó Péter

képcím

50 éves lett Gáspár Győző, akit Novák Katalin és Szijjártó...

képcím

90 ezer forintos pólóban ment Neoton-koncertre Szijjártó Péter