Orbán az üzemanyagárakról: "Ezért nagyon dühös vagyok"

Startlap - Startlap
A miniszterelnök szerint komoly esély van arra, hogy Brüsszelben családbarát fordulat történjen. Interjú a Kossuth Rádióban.

Infláció

Az infláció volt az első téma a miniszterelnökkel készült, szokásos péntek reggeli interjúban a Kossuth Rádióban. Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy türelmetlen és időnként dühös az infláció miatt, mivel szerinte azt az uniós politika, azon belül pedig az orosz-ukrán háború okozza.

Mint elmondta, háborús időkben a nemzetek, az emberek a vesztesek gazdasági szempontból, de vannak spekulánsok, akik nyerészkednek a helyzeten. Az unió a háború oldalán áll, szankciókat vezetett be, ezek pedig rontják a gazdaság teljesítményét. Ettől szenved most Európa és Magyarország – tette hozzá.

Orbán igazságtalannak érzi, ami velünk, magyarokkal történik, mivel “mi a kezdetek óta elleneztük a háborút”, amit két szláv nép testvérháborújának tart. Szerinte az Amerikai Egyesült Államok elnöke azonnal megállíthatná a háborút, ha akarná, de ennek a szándéknak nem látni jelét. Ha Donald Trump lenne az elnök, ő véget vetne a háborúnak – mondta a miniszterelnök.

Harcolnunk kell a háború negatív gazdasági következményei, az infláció ellen – jelentette ki Orbán, hozzátéve, hogy a nagy multik a nagyobb profit érdekében mindig többet emelnek az árakon, mint az indokolt mérték. Szerinte ez is növeli az inflációt. Ellenük fel kell lépni, és a mostani kormányintézkedések elegendőek ahhoz, hogy év végére 10 % alá csökkenjen a pénzromlás.

Üzemanyagárak

A következő téma az üzemanyagok árának emelkedése volt. “Nem káromkodok, mert miniszterelnök ne káromkodjon” – mondta ezzel kapcsolatban Orbán, majd kifejtette, hogy azért magas a benzin ára, mert az ukránok megemelték a tranzitdíjat, három és félszeres áron jut el az üzemanyag ma Magyarországra. “Ez is növeli az inflációt. Ezért nagyon dühös vagyok” – fogalmazott, hozzátéve, hogy közben megértést is tanúsít az ukránok irányában, akik háborúban állnak és nincs pénzük. Ennek ellenére a magyar kormány “el akarja téríteni” az ukránokat ettől a politikától, hogy a tranzitdíjakat az egekbe emeljék és ezzel a magyar családok terheit súlyosbítsák.

A miniszterelnök szerint bár az európai kormányok többsége háborúpárti, az emberek nem azok, sőt, egyre inkább békepártiak, és egyre hangosabbak lesznek, mert látják, hogy háborús patthelyzet van, nincs katonai megoldása a háborúnak.

Gyerekvállalás

Szóba került az interjúban a gyerekvállalás kérdése is, amelyre a műsorvezető szerint a háború, a gazdasági nehézségek negatívan hatnak. “Mi, akik gyerekes apukák vagyunk, pontosan tudjuk, hogy a gyerekvállalás fejben és nem zsebben dől el, akarunk-e gyereket” – mondta Orbán. “Mi úgy gondolkodunk most 2023-ban, hogy 2103-ban a most megszülető unokánk még élni fog, ezért nem hozhatunk rövid távú döntéseket. De nem vagyunk sokan ilyenek az EU-ban” – fogalmazott.

A miniszterelnök szerint az unióban jelenleg azok vannak többségben, akik nem családi összefüggésben gondolkodnak, őket nem érdekli a demográfiai kérdés – mondta Orbán, hozzátéve, hogy “ezért is tartunk olyan fórumokat, mint tegnap és ma Budapesten, hogy napirendre tűzzük a kérdést” – utalt a Budapesti Demográfiai Csúcsra.

Orbán úgy látja, akik az egyént, az individuumot helyezik középpontba, azoknál “közösség, gyerek, család nem lesz”, ezért fontos a közgondolkodás megváltozása. Ugyanakkor anyagi vetülete is van a gyerekvállalásnak,

és a magyar kormány célja az, hogy “akik gyereket vállalnak, azok jobban éljenek, mint akik nem vállalnak”.

A magyar családpolitika eddigi eredményei “nem érdekelnek senkit. A magyar ember olyan, hogy ha elér egy eredményt, arról már nem beszélünk. Nem szívesen beszélek a sikerekről, de persze büszke vagyok rájuk és örülök nekik” – mondta Orbán Viktor. Hozzátette, csütörtökön a Demográfiai Csúcson megnyitotta a diskurzust a kérdésről, hogy hogyan lehet előrébb lépni a családtámogatásban.

Brüsszel

“Komoly esély van arra, hogy Brüsszelben el tudunk érni egy családbarát fordulatot” – jelentette ki a miniszterelnök. Szerinte nőhet a közeljövőben a családbarát európai kormányok száma, ugyanis a háttérben már csöndesen megkezdődött egy családbarát politikai koalíció létrehozása. 2024 júliusától pedig Magyarország lesz az unió soros elnöke, és az a cél, hogy a családbarát kormányzást állítsák a középpontba – mondta Orbán.

A jövő évi európai parlamenti választással kapcsolatban elmondta: a választás után békepárti, “genderpropagandát” megszüntető, migrációellenes politikát kell folytatni.

Ukrán gabona

Az interjú végén Orbán Viktor bejelentette, ha Brüsszel nem lép, akkor Magyarország – összefogva Romániával, Lengyelországgal és Szlovákiával – nemzeti hatáskörben meghosszabbítja az ukrán gabona pénteken éjfélkor lejáró behozatali tilalmát.

 

Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ez is érdekelhet

képcím

Vera Jourová: Képtelen vagyok előre látni, Orbán Viktor minek...

képcím

Felszólították a magyar parlamentet: utasítsa el a...

képcím

Orbán Viktor "földrengésszerű" választási győzelemhez...