Orbán: Minden magyarban van egy kis Petőfi

Startlap - Startlap
A miniszterelnök Kiskőrösön mondott beszédet.

“Egy 26 éves röppálya a magyar égbolton, amely mély Magyarországból indul, és a csillagösvényen végződik”. Egy villanás, amelyet saját nemzete, lélegzetvisszafojtva  követ és csodál – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Kiskőrösön, Petőfi Sándor szülőházánál, ahol a költőt méltatta.. Petőfi Sándor a mi szerelmetes fiunk – tette hozzá. 

Egy külföldi azt mondaná, rejtély, mi magyarok viszont semmiféle rejtélyt nem látunk itt: közülünk való, aki fölénk emelkedik – fogalmazott. Hozzátette: minden magyarban van egy kis Petőfi, és Petőfiben ott van minden magyar.

Orbán azt mondta, 25 évvel a Himnusz után 1848-ban Magyarország már nem ugyanaz az ország. Fejét felemelő, felegyenesedő nemzet, mely önbizalommal tekint szét az európai népek világában.  

Dicsőség a márciusi ifjaknak! – mondta Orbán, aki arról is beszélt, hogy annak, aki nem magyar, nehéz megértenie, hogy mi 175 éve március 15-én újra és újra elmeséljük e nap történetét. Nem értik, miért nem ununk rá. Azért nem ununk rá, mert ez egy születésnap, nagy, közös születésnap. Amikor eljön az ember születésnapja, összesereglik a család, és elérkezik a család, mikor édesanyánk és édesapánk elmeséli a történetét annak a napnak, amikor világra jöttünk. Így él emlékezetünkben a magyar szabadság születésének napja is – húzta alá. 

Orbán azt mondta, fejet hajtanak a kiskőrösi Petrovics-család előtt.  Hajlamosak vagyunk elfelejtkezni nagyjaink szüleiről, mi ne tegyük – hajtsunk fejet az öreg Petrovics előtt -mondta, majd hosszan méltatta a családot. 

A magyar a szabadság legsikerültebb nyelve, mert Petőfi nyelvét a világon mindenhol értik, mind az 5 földrészen – több mint 200 nép nyelvére fordították le – mondta. 

Szendrey Júliát is méltatta a miniszterelnök, majd azt mondta, Petőfiből áradt a magabiztosság. Petőfi Sándort nem elutasították az emberek, hanem a szívükbe zárták – a Jóisten megsegítette őt, nem engedte, hogy tehetségéből gőg, önbizalmából pedig magabiztosság legyen. Sosem hagyta el a szellemi világ keresztény előterét – tette hozzá. Korán halt meg, mégis irigyeljük őt, mert mi is úgy szeretnénk távozni a világból, hogy minden ránk kirótt kötelezettséget teljesítettünk – fogalmazott. 

Petőfi nem akarna szuperállamot

Sosem fogjuk megengedni, hogy a szabadság zászlaját kicsavarják a magyarok kezéből – jelentette ki Orbán Viktor. A kormányfő kiemelte: a magyar szabadság hatalmas menete – bár tett néha vargabetűt és olykor zsákutcába is tévedt az elmúlt kétszáz évben – ma is tart. Egy magyar hazafinak az a dolga, hogy készen álljon, és ha itt a pillanat, harcba szálljon, ezt tanultuk meg Petőfitől  – fogalmazott a miniszterelnök, aki azt is hozzátette, hogy Petőfi egy szabad Magyarország szabad és boldog polgára akart lenni, ahogy mindannyian. Választhatta volna a biztos családi életet, a költői sikereket, ő azonban másként döntött, úgy halt meg, ahogy megénekelte: a világszabadság apostolaként, a magyar szabadságért vívott csatában.

“Petőfi Sándor ebben a menetben ma itt van velünk” – fogalmazott. Orbán Viktor azt mondta, látjuk, ahogy fellázad, amikor idegenek akarják megmondani a magyaroknak, hogyan éljenek. Látjuk, ahogy szembefordul a világ hatalmasaival, akik újra be akarják olvasztani a magyarokat egy európai szuperállamba. Látjuk, ahogy odakanyarintja a 12 pont elé, hogy legyen béke – közölte.

 

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ez is érdekelhet

képcím

Elrepült Hszi Csin-ping, véget ért a kínai elnök háromnapos...

képcím

Orbán Viktor a feleségéről osztott meg fotókat

képcím

Kvíz: mindent tudsz a kínai elnök látogatásáról?