Az évértékelőn végre megszólalt Orbán Viktor Novák Katalin távozásáról

Startlap - Startlap
Orbán Viktor hagyományos évértékelőt tartott a Várkert Bazárban, ahol végre, több nap után a köztársasági elnök lemondásáról is beszélt.

Orbán utoljára hagyta egy nagy óhaját: nagyon szeretné, ha Donald Trump visszatérne az amerikai elnöki székbe

A miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy Donald Trumpot ismét elnökké választják és az új ciklusában békét teremt Európa keleti felén. Bízik benne, hogy Magyarország számára kibővül a mozgástér a világpolitika színpadán, lévén az az év végén teljesen más képet mutathat majd, mint az év elején. 

 

A Make America Great Again után jöhet a Make Europe Great Again

– tette hozzá a kormányfő, megtoldva, hogy valódi változást csak egy új európai jobboldal hozhat, amelyben látja a Fidesz szerepét is. De ez az új jobboldal nem Európa alternatívája, hanem európai alternatíva lesz.

Orbán szerint Brüsszel egyre több bajt zúdít a magyarokra

Mint ahogyan a miniszterelnök más, nagyobb nyilvános beszédeiben is, most is az Európai Unió kritizálása volt az egyik legfőbb irány. Orbán szerint rengeteg folyamat rossz irányba megy a mai napig, hiába jelzi ezt az EU számára.

Úgy látja, az európai versenyképesség megroggyant és ennek következménye a középosztály lecsúszása lesz a kontinensen.  Úgy tűnik számára, hogy Brüsszel eltávolodott az emberektől, és változást kell kikényszeríteni, vagyis “Európának vissza kell foglalnia Brüsszelt”.

Jó hír, hogy a Svédországgal fennálló vitánk a lezárás felé közeledik. A svéd miniszterelnökkel fontos lépéseket tettünk, hogy a bizalmat újraépítsük. Afelé haladunk, hogy a parlament tavaszi ülésszakának kezdetén ratifikálhatjuk Svédország NATO-csatlakozását – fogalmazott a kormányfő.

Képzeljék el Győrt az Audi vagy Kecskemétet a Mercedes nélkül!

Azt mondta: csak néhány év kérdése, és életünk minden szegletében ott lesznek az energiatároló eszközök, az autóinkban, a házainkban, a munkahelyeken, a gyártelepeken, az ipari parkokban.

A magyar kormány erre a célra hatalmas összeget, több százmilliárd forintot fordít – közölte. Hozzátette: a magyar autóipari termelés értéke több mint 13 ezermilliárd forint; több százezer család kenyerét adja, hatalmas szak- és mérnöki tudást halmoztunk fel.

A kormányfő kiemelte azokat a területeket, amelyekben Magyarország világszínvonalon sikeres: a gyógyszeriparban, a vetőmagtermelésben, az élelmiszeriparban, az infokommunikációban és az autógyártásban.

A zöld átállásé a jövő, olyan oktatást építünk, amely új Nobel-díjasokat fog kitermelni

Ezzel Orbán szerint két legyet ütünk azonnal egy csapásra: élhetőbb lesz az ország és kiszabadulhatunk az energiafüggés csapdájából. Ezért meg kell építeni Paks 2-t, és Paks 1 üzemidejét pedig meg kell hosszabbítani. Úgy véli, az EU is beismerte, hogy atomenergia nélkül nem lehet létezni.

Orbán szerint“ravaszok leszünk és szívósak, kereskedünk, kimaradunk a blokkosodásból ami az új hidegháború, és új Nobel-díjasokat kitermelő oktatást építünk”. A miniszterelnök szerint 2024 ismét sikeres éve lesz.


“Minden tervünk készen van és képesek vagyunk teljesíteni is azokat, Magyarországon 2024 újra a sikerek éve lesz”

 

– hangsúlyozta a kormányfő. 

Az országot vissza kell vezetni a 2019-es útra – 85 százalékos foglalkoztatás a cél

Mindenkit arra kért, hogy képzelje el, milyen is volt 2019: az infláció mindösszesen 3 százalékon állt, a gazdaság 5 százalékkal nőtt, a költségvetés hiánya 2 százalék alatt volt, 21 ezer új lakást építettek az országban akkor, és közel 90 ezer gyermek született.

A foglalkoztatási ráta jelenleg 75 százalékos, célként viszont 85 százalékot tűzött ki, mivel reményei szerint további 300 ezer ember még bevonható a munka világába. Emellett minden évben többen térnek haza, mint amennyien vendégmunkásnak állnak.

A ’23-as extra nehéz évből sikerült “ép bőrrel kikecmeregni”

A miniszterelnök azt mondta: ötödik éve kell rendkívüli körülmények között és embert próbáló nyomás alatt élnünk és dolgoznunk, ötödik éve az egész ország és minden család keményen dolgozik, hogy “megvédhessük azt, amit korábban már elértünk”.

Értékelése szerint a legfontosabbat, a munkahelyeket sikerült megvédeni, sőt, még soha nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint éppen most.
Emellett sikerült megvédeni a nyugdíjakat is és visszaadni a 13. havi nyugdíjat, amit még a baloldal vett el az emberektől – mondta.

Az inflációt – a jegybank segítségére sietve – sikerült a rekordmagas 25 százalékról 4 százalék alá szorítani, a költségvetési hiányt csökkenő pályán tartani, a minimálbért 15 százalékkal, a szakmunkás minimálbért 10 százalékkal emelni – sorolta, hozzátéve, hogy az eredményekkel “igazán nem lehetünk elégedetlenek”.

A köztársasági elnök lemondásával kezdett Orbán

 

A ’24-es év nem is kezdődhetett volna rosszabbul, a köztársasági elnök benyújtotta a lemondását. Olyan ez, mint egy rémálom, mindannyiunkat megvisel

 

– így kezdte Orbán Viktor az évértékelőjét. 

“A gyermek sérthetetlen, bántalmazása a legsúlyosabb büntetést vonja maga után. Kegyelemnek ilyenkor helye nincs. Ezért a lemondás helyes volt, és megerősít bennünket.” – mondta a kormányfő Novák Katalin volt államfő és Varga Judit, egykori igazságügyi miniszter lemondásával kapcsolatban.

Hozzátette: a kormányra vár a feladat, hogy a “kizökkent időt helyretolja”, az erkölcsi rendet helyreállítsa, és a kialakult helyzetet jogilag is orvosolja.
Orbán Viktor ugyanakkor megjegyezte: a politikai hiba persze akkor is bosszantó, ha van rá magyarázat, “hát még ha nincs”.

Álláspontja szerint a kegyelmi döntés miatti felháborodást az növelte dühhé a jobboldalon, hogy nem egy bonyolult helyzetben hozott döntésről van szó, hanem egy “ki nem kényszerített hibáról”. “A jobboldal számára ez olyan egyszerű, mint a faék: pedofil bűncselekményeknél nincs kegyelem!” – jelentette ki.

De ami felkorbácsolta a jobboldal dühét, az mérsékelje az indulatainkat is – folytatta -, a lemondás ugyanis elégtétel és példa az ország számára, ami esélyt adott Magyarországnak, hogy a bajból megerősödve kerülhessünk ki. “És úgy is fogunk” – tette hozzá.

Orbán Viktor a kegyelmi ügy kapcsán úgy fogalmazott, “az áldozatok kálváriája kötelez bennünket”, hogy megerősítsük a gyermekvédelmi intézményeink vezetését és felügyeletét, az ott dolgozókra vonatkozó előírásokat és korlátozásokat. Mindezeket együtt pedig egy új gyermekvédelmi törvénycsomag formájában be kell nyújtanunk az Országgyűlésnek – tette hozzá.

A kormányfő sürgető feladatnak nevezte az új köztársasági elnök megválasztását. Azt kérte az Országgyűlés kormánypárti frakcióitól, hogy Novák Katalin köztársasági elnök távozásának napján indítsák el az új elnök megválasztásához vezető eljárást.

Évértékelő egy súlyos ügy árnyékában

Valószínűleg 2024 egyik legjobban várt eseményévé vált Orbán Viktor évértékelője, ami jóval kiemelkedik az elmúlt évek hasonló politikai rendezvényei közül. 

Mindez a botrányos kegyelmi ügynek köszönhető, melynek hatására lemondott köztársasági elnöki címéről Novák Katalin, Varga Judit egykori igazságügyminiszter pedig, akit Brüsszelben vártak volna feladatok, szintén a skandalum hatására teljes egészében visszavonult a politikától és a közélettől, ahogyan Balog Zoltán pedig többé már nem a Magyar Református Egyház feje, lévén támogatta a pedofilsegítő kegyelmi kérvényét.

A fokozott érdeklődésre persze az is rátett jó pár lapáttal, hogy Novák lemondása óta Orbán Viktor nem szólalt meg K. Endre, a bicskei gyermekotthon pedofil vezetőjét segítő igazgatóhelyettes kegyelmi ügyében, sőt kormányának mást tagja sem tette, illetve elnézést sem kértek az egykori áldozatoktól.

Orbán évértékelőjéről ráadásul a teljes független magyar sajtót kitiltották már napokkal ezelőtt, hogy még véletlenül se tegyen fel senki sem kínos kérdéseket.

Ennek ellenére egy nyilvános posztban Varga Judit egykori igazságügyminiszter volt férje, a Diákhitel Központ Zrt. hajdan volt vezérigazgatója, Magyar Péter mégis feltett egy olyan kérdést, amelyre minden hírportál kitért szombaton. Vagyis: “Hivatalban maradhat-e egy olyan kormány, amelynek egyik tagja olyan, súlyos korrupciós bűncselekményben érintett, amiről a kormánynak is tudomása van”. Valószínű erre nem érkezik válasz, de mindenképpen kényelmetlenséget okoz Orbán Viktornak.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Ezzel a magyaros menüvel várják a kínai elnököt

képcím

Magyaros sertéspörkölt - mennyei recept érkezett

képcím

Károly király nem hajlandó találkozni a fiával