Lemondott Novák Katalin és Varga Judit is

Startlap - Startlap
Mindkét lemondás alapja a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének adott kegyelem volt, ami hatalmas botrányt kavart Magyarországon.

Óriási vihart kavart az elmúlt napokban Magyarországon, hogy Novák Katalin a pápalátogatás alkalmából kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének, aki az igazgató szexuáliserőszak-ügyét igyekezett eltussolni.

Ezzel kapcsolatban két tüntetést is szerveztek a fővárosban péntek délutánra, melynek során az államfő kegyelmi döntése ellen tiltakoztak.

Novák Katalin a dohai vizes világbajnokság vendége volt Katarban már csütörtök óta, és vasárnap tért volna csak haza. Azonban szombaton kora délután, útját megszakítva visszaérkezett Budapestre.

Délután fél hatkor jelentkezett be a köztársasági elnök már az MTVA közvetítése során, amikor bejelentette lemondását is.

Novák Katalin beismerte, hogy hibázott a döntése során, amikor felmentette K. Endrét.

“Magyar emberként azt várnám a köztársasági elnöktől, hogy ne hibázzon. Ha mégis, akkor nézzen szembe azokkal, akiknek elszámolással tartozik, és vállaljon felelősséget. Akár azzal, hogy lemond a köztársasági elnöki tisztségről. Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette”.

A gyerekek és a családok védelme mellett voltam, vagyok és leszek. Államfőként ma utoljára szólok önökhöz. Lemondok a köztársasági elnöki tisztségről

– jelentette ki Novák Katalin.

 

Mindenkitől elnézést kért az üggyel kapcsolatban, de mint kifejtette, ezzel a hibával már nem tudta volna folytatni köztársasági elnökként.

Lemondott Varga Judit is

A korábbi igazságügyi miniszter visszavonul a közélettől, lemond országgyűlési képviselői mandátumáról és az EP-lista vezetéséről is. A politikus a döntését a Facebook-oldalán jelentette be szombaton arra reagálva, hogy Novák Katalin köztársasági elnök lemondott megbízatásáról.

Varga Judit azt írta, a rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges.

Én folytattam azt a több mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését

– fogalmazott a politikus. Hozzátette, az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalja.

A rendszerváltás óta már a második, Fidesz által támogatott köztársasági elnök mondott le

Schmitt Pál plágiumügyét a hvg.hu 2012. január 11-én hozta nyilvánosságra. Schmitt ebben az időben Magyarország hivatalban lévő köztársasági elnöke volt, aki az 1992-es doktori disszertációját több külföldi diplomamunkából válogatta össze.

 

A botrány kipattanása után még közel három hónapig töltötte be a köztársasági elnöki pozíciót, mire hajlandó volt lemondani.

Ez is érdekelhet

képcím

A Bors közzétett egy OMSZ-jelentést Magyar Péterről - A hét...

képcím

Novák Katalin gazdasszonya bruttó 700 ezer forintos fizetést kap...

képcím

Polt Péter a parlamentben reagált Magyar Péter hangfelvételére