Olyat lépett a Vodafone a családokért, aminek a kormány akciótervében is ott lenne a helye

Startlap - Startlap
A telekommunikációs vállalat új kezdeményezéséhez képest a magyar kormány családközpontú intézkedései erősen elmaradottak. Reggeli hírösszefoglaló.

A Vodafone új, családközpontú programjáról nem csak a cégeknek, de a kormánynak is példát kellene vennie

A Vodafone elég ambiciózus célt tűzött ki maga elé a következő öt évre: 2025-re a vállalat a világ legjobb munkahelyévé kíván válni, nők és férfiak számára egyaránt. Ennek érdekében idén nyáron Magyarországon is elindul egy esélyegyenlőségi kezdeményezés, amelynek keretében az új családoknak nyújtanak nem mindennapi támogatást. Ha kíváncsi vagy, miről van szó, akkor kattints ide.

Koronavírus Magyarországon: a Semmelweis Egyetemen tanul az egyik fertőzött diák

Orbán Viktor szerdán jelentette be, hogy két koronavírusos beteg van Magyarországon: két iráni diák, akik nálunk tanulnak. Az egyikükről most kiderült számos információ, amelyet ebből a cikkből ismerhetsz meg.
 
Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-oldalán jelezte, hogy csütörtök reggelre összehívta a budapesti operatív törzset a koronavírus miatt. Mit jelent ez? Innen kiderül.

Koronavírus külföldön: a vírus elérte Szlovéniát, az olasz kormány felszólította az időseket, hogy ne menjenek utcára

Szlovéniában is megjelent az új koronavírus: egy ember esetében az egészségügyi hatóságok megerősítették a fertőzöttséget. A betegről erre a linkre kattintva tudhatsz meg mindent.
 
Giuseppe Conte olaz kormányfő szerda este jelezte, hogy újabb óvintézkedések bevezetésére van szükség. Conte olyan, példa nélküli szigorításokat jelentett be, amelyekhez még a második világháború éveiben sem folyamodtak. Részletek itt.
 
A járvány még az új James Bond-film premierjét is érinti: a vírus miatt a bemutató rengeteget fog csúszni. A halasztásról itt írnak bővebben.

Az ítélethirdetés után zárt osztályra került a meggyilkolt borsodnádasdi lány, K. Csenge édesanyja

A napokban derült ki, hogy négy év börtönbüntetésre ítélte a bíróság a 17 éves borsodnádasdi K. Csenge gyilkosát, a 22 éves B. Rolandot. A férfit, aki az előzetesben töltött évek miatt szabadon kisétálhatott a bíróságról. Az elhunyt lány anyja most megszólalt a tárgyalásról. Részletek itt.

Álhír volt, hogy a Margit-szigeten veszélyes vírust találtak 

Fotó: Arterra/Universal Images Group via Getty Images

Kapiller Zoltán István, a Magyar Kullancsszövetség elnöke az M1 aktuális csatornán kedden közölte, hogy a krími-kongói vérzéses láz vírusát mutatták ki a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kutatói a Margit-szigeten azonosított kullancsokban. Erre reagáltak most a PTE és a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja Evolúciótudományi Intézetének (MTA ÖKEI) munkatársai. A szakértők tényleg találtak valamit, de nem a vírust. Ha érdekel, mi történt, akkor ezt a cikket ajánljuk a figyelmedbe.

Tiborcz István korábbi üzlettársa 300 millió közpénzt kért magán festménygyűjteményének kiállítására

Paár Attila a huszonkilencedik leggazdagabb magyar vállalkozó 43 milliárd forint becsült vagyonával. Paár Zoób Kati divattervezőhöz és Tasnádi László volt III/II-es tiszthez hasonlóan a Magyar Turisztikai Ügynökséghez folyamodott pénzért, akik a nyilvánosság számára elérhető pályázati kiírás nélkül osztogatnak akár több százmillió forintos vissza nem térítendő összegeket. A támogatásból az üzletember a magán festménygyűjteményét szeretné kiállítani Győrben.

Az egész EU-ban a magyar állam költött legtöbbet saját magára, sportra és vallásra

Az uniós tagországok költségvetéseiben minden kiadást fel kell címkézni aszerint, hogy milyen állami funkcióra (például egészségügy, oktatás, sport) fordítják. Az Eurostat összegyűjtötte a legfrissebb, 2018-as adatokat, amelyeket az egyes országok gazdasága méretének arányában (vagyis GDP-arányosan) összehasonlíttak. Ebből izgalmas megállapításokat tettek a magyar állammal kapcsolatban. Minderről bővebben ebben a cikkben olvashatsz.

Terjeszkedik Pakson Lévai Anikó rokonainak üzlettársa, aki 780 millióért épített 2,5 km bicikliutat

Tavaly novemberben Pakson még Süli János, az atomerőmű bővítéséért felelős miniszter is megjelent azon az ünnepélyes átadón, ahol büszkén jelentették be, hogy kész a bicikliút, amely összeköti a várost a Dunakömlőd nevű településrésszel. Egy 2,5 kilométeres szakaszról van szó, amely végül 779 millió forintba került, és amelyet egy Sebestyén Roland nevű vállalkozó és partnere épített meg. Sebestyén neve országosan kevésbé ismert, paksi körökben viszont annál inkább, hiszen a hozzá kötődő cégek már több milliárdnyi megrendelést zsebelhettek be az elmúlt években a településen. Sebestény a miniszterelnök felesége, Lévai Anikó szűkebb családjával áll kapcsolatban. A vállalkozó beruházásairól, valamint arról, milyen szálak fűzik őt az Orbán-rokonsághoz, ebben a cikkben írnak.

Találtak egy listát Argentínában, amin 12 ezer náci nevét sorolják fel

Adolf Eichmann otthona Argentínában, 1960 körül. (Fotó: Keystone/Hulton Archive/Getty Images)

A Simon Wiesenthal Központ (SWC) nevű zsidó emberi jogi szervezet tájékoztatása szerint a Buenos Aires-i raktárépületben felfedezett listán szereplők pénzt utaltak egy zürichi pénzintézet számlájára. Ha érdekel a téma, akkor itt folytasd az olvasást.

A jövő hétre is marad a csapadékos időjárás

Csütörtökön csak egy rövid pihenőt tart az eső, ugyanis pénteken újabb jelentős mennyiségű csapadék várható, és a jövő héten is többször esni fog. A következő napok részletes időjárás-előrejelzését itt találod.

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter: Kocsis Máté heti rendszerességgel egyeztet Dúró...

képcím

Publicus Intézet: 150-225 ezer szavazót veszített a Fidesz

képcím

Biogolyóstoll, fideszes pártkatona - ellenzéki reakciók Sulyok...