Tíz százalékkal emelkedik az olimpiai és paralimpiai jutalom

Startlap - Startlap
A kormány támogatja a sportért felelős államtitkárság javaslatát.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Magyar Olimpiai Bizottság szombati közgyűlésén bejelentette, hogy megemelik az olimpiai és paralimpiai jutalmakat a jövő évi párizsi játékokra.

“A sportért felelős államtitkárság javasolta a kormány felé, hogy az olimpiai jutalom összege tíz százalékkal emelkedjen a tokióihoz képest, és nagy örömmel jelenthetem be, hogy a kormány támogatja a javaslatot, így a sportolóink tízszázalékos emelésre számíthatnak a párizsi olimpiát és paralimpiát illetően” – hangsúlyozta köszöntőjében Schmidt Ádám a Vigadóban zajló közgyűlésen.

Az emelés révén a párizsi olimpián az aranyérem 55, az ezüst 39, a bronz 31 millió forintot ér majd. A paralimpiai aranyért pedig 19 millió forint jár majd – írja a 24.hu.

A MOB közgyűlésén az államtitkár és Fürjes Balázs NOB-tag köszöntője után Gyulay Zsolt elnök adott számot a legutóbbi, májusi közgyűlés óta eltelt időszakról, illetve többek között a párizsi olimpia sportágankénti előrejelzésének aktualizálásáról hallgathattak meg tájékoztatót a résztvevők, akik az ülés valamennyi beszámolóját elfogadták.

 

(MTI)

Címlapkép: A 2024-es párizsi olimpia logója egy olimpiai fáklyába vésve (AFP)

Ez is érdekelhet

képcím

Visszatér Hosszú Katinka és megcélozza a hatodik olimpiáját

képcím

Február 31-ig adott ultimátumot Európának Csecsenföld elnöke

képcím

Karikó Katalin, vakcinalottó, punkra búcsúzó Merkel, a Mars...