Olaszországi gleccserkatasztrófa: megtalálták a magyar autó tulajdonosait

Startlap - Startlap
A vasárnapi jégcsuszamlás helyszínének közelében üresen álló autók egyike magyar rendszámot viselt, Paczolay Máté külügyi szóvivő megszólalt. Délelőtti hírösszefoglaló.

Olaszországi gleccserkatasztrófa: megtalálták a magyar autó tulajdonosait

A Dolomitok legmagasabb hegycsoportja, az észak-olaszországi Marmolada területén vasárnap bekövetkezett jégcsuszamlás során eltűntek listáját a közelben parkoló, üresen álló autók alapján igyekeztek összeállítani a helyi hatóságok. A járművek egyikének magyar rendszáma volt. Paczolay Máté külügyi szóvivő hétfőn tájékoztatott a legfrissebb fejleményekről. Részletek.

Nagy Márton bejelentette: jön a recesszió

A gazdaságfejlesztési miniszter Recesszióra felkészülni! című véleménycikkében fejtette ki, milyen kilátásokat jósol a globális, illetve a hazai gazdaság szempontjából. Nagy Márton kijelentette, “a globális recessziótól pedig jobban kell félni, mint az inflációtól”. Bővebben.

Kettéválasztja az országot a hidegfront

Míg a Dunántúl nyugati felén megszűnik a hőség, hazánk többi területén egyelőre maradnak a 35 fok körüli csúcshőmérsékletek. A következő napok időjárás-előrejelzése itt olvasható.

Tragikomikus fotó készült a benzinárstop apró rejtelmeiről egy OMW-kúton

Avagy mi történik akkor, ha szeretnéd megtankolni a fűnyíród, de kannába nem, illetve csak hatósági áron szerezhetsz benzint? Kreatív megoldást választott egy vásárló. Íme a fénykép.

Jakab Péter: Utálok bejönni, mert tele van szar emberrel

MTI/Bruzák Noémi

Szokatlan videót tett közzé a Jobbik elnöke közösségi oldalán, amelynek képkockáin az Országház folyosóján sétál. Jakab Péter még egy kis Tankcsapdát is idézett a Facebookon, miközben kevéssé cizellált módon kifejtette, mit gondol kollégáiról. A teljes felvételt erre a linkre kattintva lehet megtekinteni.

“Október 1-ig marad az a helyzet, hogy naponta egyre több bezárt benzinkúttal találkoznak az autósok”

Egri Gábor, a Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke az RTL Klub reggeli műsorában fejtette ki, miért vannak gondok az üzemanyag-ellátással, illetve azt, hogy az orosz-ukrán háború nélkül még súlyosabb lett volna az energiaválság. Végül egy tanáccsal is szolgált a tankolók számára. További információkért katt ide.

Ukrajna újjáépítésére költené az orosz oligarchák elkobzott vagyonát a miniszterelnök

Denisz Smihal hétfőn jelentette be, hogy a helyreállítási terv “kulcsfontosságú finanszírozási forrásává” kell tenni az elkobzott pénzt; műholdfelvételek bizonyítják, hogy az oroszok lopott ukrán gabonát szállítanak Törökországba; az ukrán erők új védelmi vonalakat emeltek Donyeckben. Az orosz-ukrán háború eseményei percről percre.

Négy hónap alatt semmit sem csinált a bizottság, amely az V. kerületi polgármester földvásárlásai miatt állt össze

Szentgyörgyvölgyi Péter, a Fidesz belvárosi polgármestere ellen február végén indítottak vagyonnyilatkozati eljárást, hogy kiderüljön, miként jutott hozzá azokhoz a bakonybéli földekhez, amelyeknek értéke jelentősen meghaladja fizetését. Az ellenzéki bizottság viszont azóta sem tudott kideríteni gyakorlatilag semmit, még csak nem is ülésezett a testület. Ha érdekel a téma, akkor ezt a cikket nézd meg.

Egymás után száradnak ki a kis patakok és folyók

A teljesen kiszáradt bicsérdi horgásztó korántsem az egyetlen vízfelület, amely veszélybe került. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság több területet illetően számol be csökkenő vízszintről, miközben a vízben oldott oxigéntartalom csökkenése is komoly problémákhoz vezet. Bővebben.

Intézkedéseket javasol a lakhatási krízis “magyaros változatára” az ÉVOSZ

Ákos Stiller/Bloomberg via Getty Image

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint az európai lakhatási krízis hazai hazai megjelenési formája a lakásvagyon műszaki állagának romlása. Az új lakások száma hiába növekedik, nem tudja kielégíteni a keresletet, a vásárlók pedig nem azok, akik rászorulnak az új ingatlanokra. A szervezet összefoglalóját a helyzetről, illetve javaslatait a kormányzat számára itt ismertetik.

(Címlapkép: De Agostini Editorial/G. ROLI/Getty Images)

Ez is érdekelhet

képcím

ATV: Feljelenti a kormány a Spart

képcím

Mi történt azóta, hogy Magyar Péter közzétette a hangfelvételt?

képcím

Nagy Márton berendelte a Spar vezetőjét