Olaszországban elkezdődik a veronai buszbaleset pere, a magyar rendőrségnek még gyanúsítottja sincsen

Startlap - Startlap
Az olasz bíróságon hat ember áll majd a vádlottak padjára, köztük a buszt vezető magyar sofőr.

A tavaly januári veronai buszbaleset ügyében hamarosan megkezdődik az olaszországi per hat vádlottal szemben. Mindeközben a magyar rendőrség még gyanúsítottat sem nevezett meg – számolt be a Magyar Idők

Tavaly január 20-án éjfél előtt, az olasz A4-es sztrádán Veronánál, egy zömében magyar diákokat szállító busz súlyos balesetet szenvedett, amelynek következtében tizenheten a helyszínen életüket vesztették, egy súlyos égési sérült pedig a Honvédkórházban hunyt el. 

A veronai államügyész hat ember ellen emelt vádat tömegszerencsétlenség okozása miatt: a buszt vezető Varga János, Alberto Brentegani, az A4-es érintett szakaszának mérnöke, Giovanni Lui­gi Da Rios, az A4-es sztráda műszaki hivatalának vezetője, illetve a sztráda biztonsági korlátait 1993-ban tesztelő Michele De Gie­si, Maria Pia Guli és Enzo Samarelli ellen.

Veronában napokon belül megkezdődik a per előkészítő ülése, amelynek során a bíróság eldönti, hogy megalapozottnak és jogszerűnek véli-e a vádakat a fenti hat személy esetében. Az olasz törvények értelmében amennyiben a vádlottak elismerik bűnösségüket, tárgyalás nélkül hoznak ítéletet, a büntetésüket kétharmadára csökkentik, így legfeljebb 12 év szabadságvesztést szabnak ki a vádlottakra.

Itthon még gyanúsított sincs

 

A portál kérdésére az ORFK Kommunikációs Szolgálata közölte: az ügyben halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda ismretlen tettes ellen folytat nyomozást, az olasz hatóságoktól függetlenül.

A lap értesülései szerint az ügy jelenlegi szakaszában még vizsgálják az igaszságügyi szakértők, hogy az autóbusz pót-üzemanyagtartálya milyen szerepet játszott a balesetben. Csak azután nevezhetnek meg gyanúsítottat, ha a szakértők kimondják, hogy a tartálynak köze volt a szerencsétlenséghez, csak.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Kiderült, miről tárgyalt Szijjártó az ukrán külügyminiszterrel

képcím

Nem kerül börtönbe az újbudai rendőrgyilkos

képcím

Két hét múlva sok pénzt kapnak a nyugdíjasok