Ódor Lajos Orbán Viktor kijelentéséről: "Nagyon nem szerencsés"

Startlap - Startlap
Szlovákia volt miniszterelnöke szeretné, ha a politikusok nem informálnák félre az embereket, sokat ártanak vele Szlovákiának.

Ódor Lajossal, Szlovákia korábbi miniszterelnökével, a Progresszív Szlovákia EP-listavezetőjével a Robert Fico ellen elkövetett támadás másnapján, csütörtökön készített interjút a Partizán

A szlovák belügyminiszter, Robert Kalinák csütörtökön jelentette be, hogy megerősítette a közjogi méltóságok, a politikusok és a sajtó munkatársainak a védelmét. Ódor Lajos ezzel kapcsolatban közölte, azt nem tudja megmondani, hogy ő biztonságban van-e, de az intézkedés őt nem érinti.

Ódor egyetért Zuzana Caputová leköszönő szlovák köztársasági elnök korábbi megjegyzésével, miszerint “a szlovákiai közhangulat gyűlölettel van tele”, valamint azzal az állítással, hogy az országban rendkívül polarizált a közbeszéd és a politikai klíma. Mint fogalmazott, ezt ő is a saját bőrén tapasztalta miniszterelnöksége idején, szerinte csak idő kérdése volt, hogy súlyos következményei legyenek a negatív közhangulatnak.

A Partizán felvetésére, hogy elkezdett terjedni az álhír, hogy Fico merénylője köthető lenne a Progresszív Szlovákiához, Ódor úgy reagált, azt javasolták az ellenzéki és a kormánypártoknak, hogy 100 napig tegyék félre az agresszív kommunikációt, mert ha ez nem történik meg, újabb súlyos következményekkel járhat. Hozzátette: ilyen megfontolásból a Progresszív Szlovákia már leállította az EP-választási kampányát.

Ódor Lajos szerint,

azok az információk, amelyeket tudni lehet a merénylőről, nem támasztják alá azt a szlovák kormány részéről megfogalmazott vádat, hogy a merénylet az ellenzéki tevékenység eredménye lenne.

A Partizán idézte Orbán Viktor csütörtöki Facebook-bejegyzését, amelyben Fico merénylőjét “baloldali aktivistának” nevezte. “Nagyon nem szerencsés az ilyenfajta kijelentés, de nem ez volt az első, tehát láttuk már, volt többször is, hogy akár a kampánycsendbe is próbáltak külföldről beavatkozni, akár Magyarországról is. (…) Jó lenne tudtára adni a külföldi politikusoknak is, hogy ne informálják félre a külföldi embereket, és ne ebből kovácsoljanak maguknak politikai tőkét, mert ez csak visszajön, mint a bumeráng, hozzánk” – reagált a volt szlovák kormányfő. Hozzátette: “Elég sokan nézik a magyar sajtót Dél-Szlovákiából, nem lenne jó, ha most ilyen közvetett módon próbálnák újra rosszabbá tenni a hangulatot. (…) A teljes információ birtoklása nélkül, nem lenne jó ilyen kijelentéseket tenni Szlovákia felé”.

Azt nem tudni, hogy Orbán Viktor meghallgatta-e az Ódor Lajossal készült interjút, de a magyar miniszterelnök a Kossuth rádióban péntek reggel változatlanul progresszív, baloldali gondolkodású embernek nevezte Robert Fico merénylőjét. “Miután a baloldal háborúpárti, szerintem nem indokolatlan az a kijelentés, hogy egy baloldali, egy progresszív baloldali gondolkodású háborúpárti elkövetővel van dolgunk” – jelentette ki a miniszterelnök, annyit elismerve, hogy a titkosszolgálatok még dolgoznak a merénylet összes körülményének felderítésén, “és ilyenkor nehéz biztosat mondani, de ennyit biztosan tudunk mondani”. Megismételte, hogy nem indokolatlanok azok a kombinációk, amelyek összefüggésbe hozzák a merényletet a háborúval.  

A Partizán interjújában pozitív fejleményről is beszámolt Ódor Lajos. Mint mondta, a szerdai nyilatkozatokhoz képest csütörtökön már kevésbé támadó kijelentések hangzottak el a kormány- és az ellenzéki pártok részéről egyaránt. “Egyelőre jófelé mozgunk”, mondta, ennek ellenére, arra számít, hogy a dezinformálás folytatódni fog. Hozzátette: a médiának az a dolga, hogy megírja a véleményét a mindenkori kormányról, a merényletért nem tehető felelőssé, a politikusoknak nem lenne szabad felhergelni az embereket a médiával szemben.    

Robert Fico ellen szerda délután Nyitrabányán (Handlova), a kormány kihelyezett ülése után követett el lőfegyveres merényletet egy idősebb férfi. A támadással meggyanúsított Juraj Cintulát a helyszínen őrizetbe vette a rendőrség. A miniszterelnököt életveszélyes állapotban helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba. Robert Fico ötórás, életmentő műtéten esett át, a csütörtöki hivatalos tájékoztatás szerint sikerült stabilizálni, de továbbra is “nagyon súlyos az állapota”.

Címlapkép: AFP

Ez is érdekelhet

képcím

Orbán Viktorért tartanak szentmisét a születésnapján Budapesten

képcím

Orbán Viktor: Centiméterekre vagyunk a pusztítástól

képcím

Kovács Zoltán: Orbán Viktor sajtótájékoztatóin a kérdések...