Nyert a bíróságon az ellenzéki pedagógus, akit egy Facebook-poszt után rúgtak ki

Startlap - Startlap
A kecskeméti közgyűlés Fidesz-frakciójának egyik képviselője közölte igazgatóként a magyartanárral, hogy elbocsátják. Délelőtti hírösszefoglaló.

Nyert a bíróságon az ellenzéki pedagógus, akit egy Facebook-poszt után rúgtak ki

A legnagyobb meglepetésemre ezt az üzenetet már a kecskeméti közgyűlés Fidesz-frakciójának egyik képviselője, Papp Zoltán jegyezte igazgatóként

– fogalmazott a magyar szakos tanár arról, hogyan értesült a elbocsátásáról. A kecskeméti nő ügyvéd nélkül nyert, és kártérítést is kapott. Az esetről és annak fejleményeiről erre a linkre kattintva olvashatsz.

300 milliós bírságot kapott a Ryanair az extraprofitadó utasokra hárítása miatt

A fogyasztóvédelmi büntetésről maga Varga Judit számolt be a Facebookon, mivel az ügy olyan fontossá vált, hogy “szakmai irányító szervként” az Igazságügyi Minisztérium is követte azt. A Ryanair vitája a kormánnyal rendkívüli visszhangot kapott, miután a légitársaság szabályos háborúba keveredett a kormánnyal, a vezérigazgató idiótának és ostobának nevezte Nagy Márton gazdaságügyi minisztert, de Gulyás Gergely is kapott a kritikákból. Részletek.

Lázár János sofőrje lett Martély polgármestere

Ambrus Istvánnak, aki korábban Lázárnak dolgozott, a miniszter személyesen gratulált. Nem a Hódmezővásárhely melletti település volt az egyetlen, ahol időközire került sor vasárnap: Ásotthalmon is választást tartottak. Bővebben.

Rendkívüli ülést tart az Országgyűlés

MTI/Balogh Zoltán

A délután egykor kezdődő ülést az ellenzéki pártok hívták össze a katatörvény miatt, de a Fidesz máris jelezte, hogy a frakció nem vesz részt. Részletek.

Zelenszkij megtorlással fenyeget mindenkit, aki segít népszavazást tartani az Oroszországhoz való csatlakozásról

Több hírforrásra hivatkozva közölték, hogy Moszkva az orosz hadsereg ellenőrzése alá vont több térségben referendumot tervez. Az ukrán elnök vasárnap kijelentette, ha valóban sor került az “álreferendumokra”, megszakadnak a tárgyalások Oroszországgal. Bővebben.

Senki sem fizetett Orbán Viktornak a CACP-beszédért

Miközben az Alapjogokért Központ az Amerikai Konzervatív Unió texasi konferenciájának szponzoraként van feltüntetve, a szervezők állítják, hogy semmilyen pénzmozgás nem történt Orbán Viktor szereplése miatt. További információkért katt ide.

Ok nélkül összevertek egy férfit a Teréz körúton a hétvégén

A negyvenes éveiben járó áldozattól segítséget kértek az utcán, majd amikor odahajolt, hogy megnézze, mi történt, hátba rúgták és fejbe ütötték. A férfit kórházba kellett szállítani sérülései miatt. Részletek.

Nemzeti park szűnik meg Brazíliában a per miatt, amit egy hírhedt erdőirtó nyert az állammal szemben

Antonio José Rossi Junqueira Vilela, akit egy másik bírósági ügy során az ügyész “az Amazonas történetének legszörnyűbb erdőirtójának” nevezett, azután fordult a bírósághoz, hogy 27 millió dollárra büntették, amiért kipusztított 11 ezer hektár erdőt a Cristalino II nemzeti parkban. Mi történt? Innen kiderül.

Míg az EU-ban nő, itthon harmadával csökken az almatermés

Sean Gallup/Getty Images

Becslések szerint az uniós almatermelők idén a 2019-2021 közötti évekhez viszonyítva közel 10 százalékkal több gyümölcsöt takaríthatnak be. Magyarországot kivéve, ahol több százezer tonnányi termés hiánya várható. Ha érdekel a téma, akkor ezt a cikket olvasd el.

Kapunk egy hetet a normális nyári időből

Kánikula helyett legfeljebb 30 fok körüli napi csúcshőmérsékletek, valamint esetenként frissítő záporok, zivatarok jellemzik az előttünk álló hetet. A következő napok időjárás-előrejelzése itt nézegethető.

(Címlapkép: MTI/Filep István)

Ez is érdekelhet

képcím

"El kell foglalnunk Brüsszelt" - Orbán Viktor kiadta választási...

képcím

Orbán: Ezt most túlzásnak érzik a hallgatók, de nem túlzás

képcím

Folytatódhat Orbánék konferenciája Büsszelben