Novák Katalin elrendelte a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvény kihirdetését

Startlap - Startlap
December 12-én szavazták meg a törvényt a Fidesz és a KDNP mellett a Mi Hazánk képviselői is.

A közlés szerint a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvénnyel kapcsolatban több megkeresés is érkezett a köztársasági elnökhöz, itthonról és külföldről egyaránt. 

A törvény megfogalmazásait sokan kritikával illették.

“Világossá kell tenni, a felállítandó hivatal vizsgálati hatókörét az Alaptörvénnyel összhangban kell értelmezni. A Szuverenitásvédelmi Hivatal akkor tölti be megfelelően az Alaptörvényben meghatározott küldetését, ha tevékenysége nem érinti a sajtószabadságot, illetve a véleménynyilvánítás szabadságát. A törvény kihirdetését a köztársasági elnök elrendelte” – olvasható a közleményben.

Vétójogával élve az Alkotmánybírósághoz küldte ugyanakkor az államfő a kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló törvényt.

Noha az állami kastélyok “örökbefogadására” vonatkozó koncepció támogatható, a törvény rendelkezései anélkül teszik lehetővé a magántulajdonba adást, hogy ehhez a törvényalkotó a nemzeti vagyon megfelelő védelmét biztosító garanciális szabályokat teljes körűen meghatározta volna – tartalmazza az összegzés.

(MTI)

Címlapkép:  MTI/Bruzák Noémi

Ez is érdekelhet

képcím

Novák Katalin gazdasszonya bruttó 700 ezer forintos fizetést kap...

képcím

Novák Katalin a Karmelitában járt

képcím

Hivatalba lépett Sulyok Tamás államfő, de ünnepélyes beiktatás...