Novák Katalin: A kormány a tehetségeket minden területen támogatja

Startlap - Startlap
Hárommilliárd forintot fordítanak a fiatal tehetségek felkarolására.

Több mint hárommilliárd forintot fordít a fiatal tehetségek felkarolására, gondozására a kormány – mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az Új Nemzedék Központ gyereknapi Tehetségfesztiválján vasárnap Budakeszin.

Az államtitkár hangsúlyozta, számára a gyereknap üzenete az, hogy minden gyermek biztonságban nőhet fel Magyarországon. Azt szeretnék elérni, hogy a kicsik gondtalanul és biztonságban élhessék meg a gyermekkort.

Az államtitkár szavai szerint a kormány a tehetségeket minden területen támogatja, erről szól a nemzeti tehetségprogram is.

Szeretnék elérni, hogy család- és tehetségbarát társadalom jöjjön létre – ezt már Jávor Balázs, az Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft. tehetségfejlesztési igazgatója mondta beszédében, ezért szervezték meg a fesztivált is, amelytől azt várják, lehetőséget biztosít mindenkinek, hogy kipróbálja magát minél több területen, és megtalálja azt, amelyikben a legtehetségesebb.

A rendezvényen a művészeteket, a természettudományokat képviselő előadók mutatják be a tehetséget, mint lehetőséget – áll a helyszínen kiosztott háttéranyagban. Az egész napos programok során a fiatal tehetségek is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra. Az esemény a pedagógusokat is segíti, hogy gyakorlati és módszertani szempontból új ötleteket merítsenek, és szakmai tudásuk gazdagodjon.

 

Forrás: MTI

Ez is érdekelhet

képcím

Novák Katalin a Karmelitában járt

képcím

Hivatalba lépett Sulyok Tamás államfő, de ünnepélyes beiktatás...

képcím

Olyan videóval búcsúzott el Novák Katalin, amelyben nem szerepel...