Nőhet a kiskorú menyasszonyok száma Törökországban az új jogszabály miatt

Startlap - Startlap
Csütörtöktől elegendő az egyházi esküvő.

Törökországban csütörtöktől elegendő a mufti, a muszlim törvénymagyarázó előtt házasságot kötni, miután életbe lépett a parlament által erre vonatkozóan elfogadott jogszabály.

Korábban csak a polgári hatóságok előtt megkötött házasság volt érvényes.

Az ellenzék hevesen ellenezte a jogszabálytervezetet, amikor júliusban benyújtották a törvényhozásban. Világi és nőjogi csoportok szintén bírálták az indítványt, mert szerintük növelni fogja a kiskorú menyasszonyok számát, főként vidéken.

Recep Tayyip Erdogan elnök azonban nyilvánosan támogatta a törvényt, kijelentve a bírálóknak, hogy akkor is elfogadják, “ha tetszik, ha nem”.

Az államfő pártja, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja szerint a jogszabály célja a “házasságkötési eljárások egyszerűsítése”.

A török polgári törvénykönyv szerint a házasságra lépő feleknek be kell tölteniük a 18 évet, de szülői hozzájárulással és különleges esetekben bírósági határozattal a korhatár 17 évre csökkenthető. Az új törvény nem tartalmaz a polgári törvénykönyv módosítására vonatkozó javaslatot, így a házassághoz a törvény által megszabott korhatár nem változik.

 

Forrás: MTI

Címlapfotó: Thinkstock

Ez is érdekelhet

képcím

Desszertek bodzavirágszörpből

képcím

A gyroson túl – 4 görög street food, amit mindenképpen érdemes...

képcím

Vettel legendás beszólásával jellemezte Sainz Pérez...