Nincs elég műtőssegéd, ezért elmaradtak az érsebészeti műtétek a Fiumei úton

Startlap - Startlap
Volt, akit betoltak a műtőbe, majd kitolták beavatkozás nélkül.

Kedden azért nem végeztek érsebészeti műtéteteket a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet Fiumei úti baleseti sebészetén, mert nincs elég műtőssegéd a beavatkozásokhoz – írja a 168 óra. A lap információi szerint az első beteget még betolták a műtőbe, de ki is tolták beavatkozás nélkül, majd a soron következő pácienst már be sem vitték.

Az egyik beteg hozzátartozójának egy ápoló annyit mondott, hogy nem tudják elvégezni a mai operációkat, és szerda reggel érdeklődjön, akkor kiderül, hogy aznap lesz-e műtét. Megkérdezte, hogy ennek mi az oka, nincs-e orvos vagy műszer, amire az ápoló azt felelte, hogy a műtőssegédek egymás után mondanak fel.

A 168 óra a fentiek után felhívja a figyelmet, hogy februárban Kunetz Zsombor orvos Facebook-bejegyzése nyomán beszámoltak arról, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ határozata alapján az intézetben március 1-től május 31-ig szünetel az akut érsebészeti ügyelet, mert nincs elég érsebész szakorvos az ügyelet ellátására.

A mostani állás szerint azonban rosszabb a helyzet, mint amit a februári határozat mutatott – írják.

Februárra már csak néhány érsebész maradt, így a baleseti érsebészeti ellátást behívásos alapon még tudták biztosítani. Ez azt jelenti, hogy nem volt bent állandóan érsebész, de amikor szükség volt rá, műtétre be tudták rendelni. Az akut érsebészeti ellátáshoz viszont már kevés ember volt, azt már nem tudták biztosítani, ezért kellett februárban más intézményeket kijelölni helyette. Eddig tehát a tervezett, nem azonnali műtétet jelentő érsebészeti ellátást – például egy beszűkült nyaki verőér esetén, amit protézissel kell kiváltani – tudták biztosítani. Most valószínűleg odáig jutottak, hogy a tervezett műtéteket sem tudják ellátni – hívja fel a figyelmet a cikk.

– Az a baj, ha nincsen műtőssegéd, akkor nem csak az érsebészetet nem tudják ellátni. A műtőssegédek többnyire nem területek szerint dolgoznak, nekik többféle sebészetet ki kell tudni szolgálniuk – idézi a 168 óra Kunetz Zsombort. A Fiumei úti intézményben van például gyermektraumatológia, idegsebészet, általános érsebészet, ezért ha tartósan nincs elég műtőssegéd az intézetben, az akadályozza ezen osztályok működését is. Vagyis más műtéteket is leállíthatnak, nem csak az érsebészeti beavatkozásokat, hanem akár akut baleseti ellátásokat is – írják.

Felhívják rá a figyelmet, hogy egyelőre nem tudni, pontosan hány műtőssegéd hiányzik, és az sem világos, hogy a felmondások hogy történtek, a kórház számított-e rájuk. Azonnali felmondás esetén előállhat váratlan szakemberhiány, de azt nagyon meg kell indokolni. Az viszont már októberben tudható volt, hogy a Péterfy Kórház-Rendelőintézetben is akkora a szakemberhiány, hogy hatalmas táblán keresik az alkalmazottakat, műtőssegédet, szakápolót, szakácsot és villanyszerelőt is – emlékeztetnek.

Ez is érdekelhet

képcím

Kigyulladt a Semmelweis Egyetem egyik részlege

képcím

Kórházba vonult tervezett prosztatakezelésre a brit uralkodó

képcím

Curtis anyukája 3 órát várt a mentőkre, majd másnap mezítláb,...