Nem lehet népszavazás Karsai Dániel egyik kérdéséről

Startlap - Startlap
Az alkotmányjogász szerint "a Kúria kötelességé tette az életet. Még azok számára is, akiknek az élete csak értelmetlen szenvedés halálos betegségük miatt".

Kedden elutasította a Kúria Karsai Dánielék egyik népszavazási kérdését – számolt be a döntésről az alkotmányjogász a Facebook-oldalán.

Karsai népszavazási kezdeményezése arra vonatkozott, hogy “azon halálos betegek, akik állapotuk miatt elviselhetetlen, az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen szenvedést élnek át, legalább haláluk idejét és módját méltósággal választhassák meg”.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) azzal az indoklással utasította el a kérdés népszavazásra bocsátásának jóváhagyását, hogy “az élethez való jog sérthetetlen”.

Az alkotmányjogász az elutasító döntés ellen felülvizsgálati kérelemmel élt, a Kúria azonban helybenhagyta az NVB döntését.

“A közzétett döntés szerint az emberi élet és méltóság oszthatatlan egysége miatt nem képzelhető el olyan szabályozás, ami az Alaptörvény módosítása nélkül biztosíthatná a népszavazás alapján megalkotandó törvény érvényesülését. A Kúria szerint az élethez való jog abszolút jog. Ezért még az emberi méltóság védelme sem törheti át. Más szavakkal kifejezve: a Kúria kötelességé tette az életet. Még azok számára is, akiknek az élete csak értelmetlen szenvedés halálos betegségük miatt” – írja posztjában az alkotmányjogász.

Karsai Dániel a Kúria döntése ellen hamarosan alkotmányjogi panaszt fog előterjeszteni.

Az ALS-beteg jogász állapota az utóbbi hetekben jelentősen romlott. Március végén tüdőgyulladást kapott, kórházba került, de a szakorvosi ellátásnak és saját erejének köszönhetően felépült. Azonban a betegség továbbra is pusztítja a szervezetét, a beszéd nehezére esik, a szövegek diktálása egyre fárasztóbb számára. Jelenleg otthon pihen, látogatóival tud kommunikálni, de már gyomorszondával kell táplálni.

Címlapkép: Vörös Szilárd/Fotocentral  

 

Ez is érdekelhet

képcím

Karsai Dániel: Elkélne a segítség

képcím

Rohamosan romlik Karsai Dániel állapota

képcím

Karsai Dániel: Alkotmányellenes Novák Katalin lemondása