Népszava: Nem adják a fideszesek a kórházi VIP-ellátásukat

Startlap - Startlap
Az ellenzék hiába próbálkozott, a kormány hallani sem akar ilyesmiről.

Az állami vezetők VIP-ellátását a Honvédkórházban és a Semmelweis Egyetem klinikáján biztosítják. A szolgáltatás 2010 előtt megszűnt, a második Orbán-kormány azonban 2011-ben visszahozta.

Korózs Lajos, a népjóléti bizottság szocialista elnöke az ellenzék nevében javaslatot tett, hogy szüntessék meg kiemelt egészségügyi ellátást addig, amíg a Honvédkórházban tarthatatlan, már-már katasztrofális a helyzet, és egymás után állnak fel a sürgősségi osztályok vezetői. A Fidesz-KDNP az Országgyűlés ülésén azonban egyhangúan leszavazta az indítványt, így a kormány tagjai továbbra is megkapják a VIP-ellátást – írja a nepszava.hu.

Ezzel persze még nem ért véget a történet, és az egész átment sárdobálásba. A fideszes Kovács Sándor szerint az indítvány az ellenzéki sajtónak szóló propaganda, a fideszes Molnár Ágnes a szocialista kormányokat okolta az egészségügyi problémákért, míg a szintén fideszes Pesti Imre azt kérdezte az ellenzéktől, tisztában vannak-e vele, mennyi pénzt fordítanak a Honvédkórházban a kormánytagok VIP-ellátására – nos, a kérdés alighanem költői volt, mert ő sem adott rá választ.

Ez is érdekelhet

képcím

Van olyan magyar kórház, ahol már 2030-ra jegyzik elő a betegeket

képcím

Vizsgálatot indít az Országos Mentőszolgálat Curtis édesanyja...

képcím

A Belügyminisztérium a budai kórházi osztályok leállásáról