Nem játsszák tovább Székhelyi József nélkül a darabot – jelentette be a színházigazgató

Startlap - Startlap
'Egy olyan kolléga volt, egy olyan példa, aki nagyon ritka.'

Pénteken lett volna Székhelyi József következő előadása a nyíregyházi VIDOR Fesztiválon, de sajnos már nem érhette meg. A színész novemberben jelentette be, hogy tüdőrákja van, a betegséget méltósággal viselte, a színpadról még a kezelések alatt sem mondott le, de augusztus 22-én feladta szervezete a harcot.

A Veres 1 Színház igazgatója, Venyige Sándor úgy döntött, Székhelyi nélkül nem fogják tovább játszani a Mr. Green című darabot. A színész 2014 óta volt a színház tagja, négy produkcióban is szerepelt.

„Egy olyan emberre emlékezünk, akivel azt az időt, amit a színpadon tölthettünk, nagyon-nagyon meg kellett tartani, és nagyon emlékezni rá. Mert egy olyan kolléga volt, egy olyan példa, aki nagyon ritka. Emberségből, eleganciából, szakmai tudásból. Gondolkodásból”

– mondta a színiigazgató.

„Az utolsó előadásokkor, addig a pillanatig, amíg ki nem tárultak a nézőtár kapui, egy széken ült Székhelyi és gyűjtötte az erőt. Amikor az első nézők bejöttek, felállt, odament a kijelölt helyére és úgy játszotta végig a darabot, hogy csoda volt nézni” – mesélte Borgula András rendező, a Gólem Színház alapítója. „Jocónak volt a filozófiája, mondása, hogy a nézők nem azért jönnek, hogy a beteg színészt lássák, hanem, hogy lássák Mr. Greent méregbe gurulni, vagy Joe Halpernt bosszút állni és Joe nem beteg.”

A rendező arra is emlékezett az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hogy Székhelyi József az előadás végén mindig rámosolyogva azt mondta: „na, most hazamegyünk és egy szilvapálinkával zárjuk a napot”. Arra kérte a színész rajongóit, hogy ha a temetésére nem is jutnak el, akkor a poharukat emeljék a „csodálatos ember és csodálatos színész” tiszteletére.

 

Ez is érdekelhet

képcím

44 évesen váratlanul elhunyt a tévés sztárszakács

képcím

Ma lenne 72 éves Székhelyi József

képcím

Székhelyi József lánya: A morfiumot elutasította, az utolsó...