Napszámosból lett diplomás ápolónő Edina, a roma hős

Startlap - Startlap
Vasárnapi, olvasgatós hírösszefoglaló lusta reggelekhez inspiráló emberi történetekkel, húsvéti praktikákkal, egy karnyújtásnyira található őserdővel, plusz egy kínzó kérdésre is választ adunk.

Egy magyar ápolónő Angliában: Én nem zárkózóm el az elől, hogy hazamenjek, bámelyik pillanatban haza tudok menni

Molnár Krisztinát, aki öt évvel ezelőtt költözött Angliába, egy levélben értesítette a brit kormány arról, hogy Brexit ide vagy oda, ők számítanak a munkájára, és minden segítséget megadnak a letelepedési engedély intézéséhez. Az ápolónő azt mondja, ő még sosem kapott olyan levelet, amelyben munkája fontosságáról írtak. Nem szívesen ismételgeti azt, amit már annyiszor hallottunk, de mégis megerősíti: Magyarországon még gumikesztyűt sem adnak nekik a kórházban, márpedig kesztyű nélkül nem szívesen gondozza az ember a betegeket. A szigetországban csupán három műszakot kell ledolgoznia, egészen más körülmének között. Ennek ellenére hazajönne, ha…

Emilia Clarke, a Trónok harca színésznője: Amikor felkeltettek, ordítottam a fájdalomtól. A műtét sikertelen volt. Masszív vérzésem lett és az orvosok azt mondták, hogy nagyon kis esélyem van a túlélésre, ha nem műtenek meg újra

Emilia Clarke brit színésznő, aki Daenerys Targaryen megformálójaként vált ismertté, 2011-ben sztrókot kapott. “Ideje volt, hogy elmondjam az egész történetet” – fogalmazott a művésznő, ugyanis éveken át titokban tartotta, mi történt vele. Ha érdekel, hogyan emlékezett vissza Clarke a műtétekre és a tünetekre, ezt a cikket olvasd el.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Guess whose back….. back again. (Well almost) @helenstills you got that magic 📸 on 🔥❤️😍 @gameofthrones you ready people?! @hbo #motherofimissthathairalready #season8 #gameofthrones #DADADAAHHHHHHHH #theend

@ emilia_clarke által megosztott bejegyzés,

“Nővérke, maga a lelkével ápol” – Sztojka Edina, a hétköznapi roma hős története

Idén adták át ötödjére a Roma Sajtóközpont Aranypánt-díját, amit “hétköznapi roma hősök” kapnak, vagyis olyan emberek, akik elismerést vívnak ki szakmájukban, és feddhetetlen életet élnek. Ebben az évben közel 30 ezer szavazat érkezett a több tucat jelöltre, akik közül végül Sztojka Edina kapta a kitüntetést. Edina 16 évesen lett terhes, és egyedülálló anyaként dinnyeföldi napszámosból ápolónővé küzdötte fel magát.

Fotó: Theo Heimann/Getty Images

Edina ugyanis nem nyugodott bele sorsába, hanem egyszerűen bekopogtatott a Békés Megyei Központi Kórház gyulai hospice osztályára, majd elkezdte az ápolónői képzést, ahová ötéves kisfia elkísérte a padsorokba. Aztán a Szent István Egyetemet is elvégezte. Ennek ellenére néha még mindig segít dinnyét árulni, mert nem akarja cserben hagyni azokat, akik régen segítettek neki. Edina inspiráló történetét ebben a cikkben olvashatod el.

“Székletet hagytak a wc-ben, és nem engedték onnan kijönni a lányomat, miközben kiabáltak neki, hogy finom” – öngyilkos gondolatokig zaklatták nyúlszájú társukat a másodikosok

Lili ajak- és szájpadhasadékkal született, vagyis nyúlszájjal, ami miatt pici kora óta kapott megjegyzéseket, másodikos korában azonban egy új osztálytárs és annak követői elkezdték durván szekálni a kislányt. Édesanyja elmesélte, hogy mindent megtett: beszélt a tanítónénivel, jártak pszichológushoz, sőt, még edukációs foglalkozásokat is tartott az osztálynak lánya rendellenességéről. Ennek ellenére a következő évben szabályosan elszabadult a pokol… Az anyuka megrázó beszámolóját, valamint azt, hogy mi lett a megoldás itt olvashatod el.

Tudod ki volt Hugonnai Vilma? Az első magyar doktornő, akit mindenki a tűzhely mellé akart száműzni, de ő nem adta fel

Szentgyörgyi gróf Hugonnai Vilma Jozefa Laura Ilka a teljes neve annak az asszonynak, aki egy olyan korban született, amikor a nők számára még az érettségi vizsgát sem engedélyezték. Hugonnai már édesanya volt, amikor egy cikkből értesült arról, hogy Svájcban egyetemi tanulmányokat is végezhetnek nők, ezért mindenféle anyagi segítség nélkül kiköltözött, és dolgozni meg tanulni kezdett a sajtos fondü hazájában. 1879. február 3-án diplomázott, méghozzá kiváló eredménnyel. De Magyarországon közel húsz évig nem praktizálhatott, és pacientúrája később sem lehetett hétköznapi. Hugonnai Vilmáról ebben a cikkben olvashatod el, hogyan mutatta meg mindenkinek, hogy sosem szabad feladni.

Vaj vagy margarin? 

Fotó: iStock

Jó pár évtizeddel ezelőtt, amikor a margarin berobbant a köztudatba, valóságos kereszteshadjárat indult a vaj ellen. Később aztán fordult a kocka, a margarin lett az esküdt ellenség. Bizonyos körökben nincs annál cikibb dolog, ha valaki margarinnal süt, és manapság a zsír reneszánszát éri. Nem állítjuk, hogy végérvényesen el tudjuk dönteni a vitát, de ebben a cikkben alaposan kifejtik a zsiradékok élettani előnyeit és hátrányait, sőt, még az is kiderül, miért lehet finomabb a külföldi vaj.

Öt olcsó húsvéti dekoráció, amit bárki el tud készíteni

Már alig pár nap van hátra a nyulas ünnepig, de bizonyára még sokaknak nem volt ideje húsvéti díszbe öltöztetni a lakást. A kínai boltok tele vannak mindenféle kiegészítővel, de nehéz közöttük olyat találni, ami igazán szép, a többi üzletben pedig az ár szabhat komoly gátat dekoratőri vágyainknak. Aggodalomra semmi ok, ebben a cikkben több olyan, olcsón elkészíthető húsvéti kelléket mutatnak be, amelyeket az is meg tud csinálni, aki sosem volt ötös technikából.

Magyarországon is van még őserdő, ahol lehet kirándulni is

Hazánkban is léteznek emberi beavatkozástól mentes, eredeti erdők, vagyis őserdők. Ilyen a Fejér és Veszprém megye határánál, a Tési-fennsíkon található Burok-völgy, amelyet 1995-ben nyilvánítottak természetvédelmi területté. Az összesen 422 hektáron elterülő magterület, és az ahhoz kapcsolódó védőzóna számos védett állatnak és növénynek ad otthont a különleges sziklaképződmények árnyékában. Kísérd el a National Geographicot felfedező túrájára, hátha te is kedvet kapsz, hogy saját szemeddel nézd meg ezt a csodálatos tájat!

 

Ez is érdekelhet

képcím

Orbán Viktor: Ha van egy kis szerencsém, megúszom

képcím

Ferenc pápa húsvéti üzenete: soha nem lehet fegyverekkel...

képcím

Orbán Viktor egy régi sonkafőzős videóval kívánt boldog...