Nagyon úgy tűnik, hogy megszületett Tóth Gabi kislánya

Startlap - Startlap
A hír még nem hivatalos, és állítólag nem véletlenül. Bulvárösszefoglaló.

Nagyon úgy tűnik, hogy megszületett Tóth Gabi kislánya

A gyermekáldásról a Bors adott hírt, a további részleteket erre a linkre kattintva olvashatod el.

Kökény Attilláék annyira eladósodtak, hogy albértletbe kell költözniük

Czeizel Endre fia: Halála után szinte semmit nem örököltem tőle, csak ezt az órát a karomon

A rendezőként dolgozó Czeizel Gábor elég súlyos családi titkokat tárt fel.

Miklósa Erika kislánya:”Én fogadtalak örökbe titeket, és én foglak örökké szeretni benneteket”

MTI Fotó: Czimbal Gyula

Miklósa Erika eddig is nyíltan beszélt Bíborka adoptálásáról, ezúttal pedig arról nyilatkozott igen meghatóan, miként tudatosul kislányában az, hogy nem ő a vér szerinti szülője gyermekének.

Vajna Tímea: Szeretném megalapozni a kinti filmiparbeli karrierem

Interjút adott Vajna Tímea, amelyből több érdekes dologra derült fény: egyrészt elmondta, mi miatt fog visszatérni Magyarországra, másrészt beszélt a terveiről, és arról, mivel foglalkozik jelenleg Amerikában, továbbá a férfiak közeledéséről is szót ejtett. Ha érdekel, miket mesélt Vajna, akkor ide kattints.

Ábel Anita csókolózós fotót posztolt

A műsorvezető és olasz fiúja Miskolctapolcára utaztak romantikázni.

“Lefújtam gázspray-vel is, megvertem” – Gáspár Bea azt mondja, nem ok nélkül bánt így Győzikével

Bea asszony a Nyugi! Köztünk marad… adásában mesélt Szulák Andreának arról, hogyan fajultak el a dolgok a férje és közötte.

Mága Zoltán válaszolt az állami támogatása miatti támadásokra: őszintén kívánja a munkásságát kritizálóknak, hogy “fogadhassák a boldogságtól sugárzó szegény családok semmihez nem fogható, mély érzésekkel teli köszönetnyilvánítását”

Konzervatív művészek is hevesen bírálták Mága Zoltánt, illetve a munkásságát, miután kiderült: 350 millió forint támogatást kapott a kormánytól. Mága közleményben válaszolt nekik, és hangsúlyozta: ő maga igazából nem is kapott támogatást.

Willem Dafoe magyarul kívánt boldog karácsonyt

Fotó: Gabriel Olsen/Getty Images fpr AARP

Az élményben a Hello Hollywood révén részesülhettünk. A rövid felvételt itt nézheted meg.

ByeAlexnek hánynia kell Dallos Bogi és Puskás Peti láttán

Egy, a párról megosztott videóban legalábbis egyértelműen erre utalt. Puskás és Dallos reagáltak a dologra.

Ez is érdekelhet

képcím

50 éves lett Gáspár Győző, akit Novák Katalin és Szijjártó...

képcím

Kvíz: mindent tudsz a sztárokról 2023-ban?

képcím

Vajna Tímea újra férjhez ment