Nagy Feró szerint Orbán a legtehetségesebb politikus

Startlap - Startlap
Beszélt arról is, miért vált ki egykor az SZDSZ-ből.

A 24.hu-nak adott egy nagyobb interjút a Beatrice frontembere, és már a legelején kényes kérdésekkel találta szembe magát. 

Kezdésnek rögtön a februári térdműtétje került szóba, mely után Feró egy posztban kijelentette, hogy aki a magyar egészségügyről “hülyeséget” ír, azt “nyakon vágja”. A zenész a lapnak elmondta, hogy ő is a lehető legrosszabbra volt felkészülve a műtét előtt, de igazán kellemesen csalódott annak ellenére, hogy nem magán, hanem állami kórházban volt.

Nagyon régóta halljuk ezeket a szörnyű történeteket az egészségügyről. Az hogy minden rossz, egész egyszerűen nem igaz. Csak szerettem volna megosztani az általam tapasztalt pozitív dolgokat. Lehet, azt kellett volna írnom, hogy szörnyű volt és akkor mindenki megnyugodott volna

– nyilatkozta a portálnak.

Utalt arra is, hogy vannak akik “Fidesz-bérencnek” tartják, míg egyesek úgy vélik, politikai megrendelésre írja a dalokat. Szerinte a másik oldalon nincs egy követni való politikus sem, legfeljebb Schiffer András, aki jelenleg nem aktív, de ő úgy véli újból megjelenhet a színen:

Visszatér majd. Most csak egy időre kiszorították, épp azért, mert ha nem ért egyet azzal, hogy az egész egészségügy egy nagy szar, baja lesz belőle. Ő pedig nem hajlandó azt állítani, hogy minden, amit Orbán tesz, rossz. Ezt én is eljátszottam még 1991-ben, amikor ős-SZDSZ-esként bejelentettem, hogy kormánypárti vagyok

– nyilatkozta, majd azt is kifejtette, miért is lépett ki egykor a szabad demokratáktól.

A rendszerváltáskor naivan azt gondoltuk, konstruktív ellenzék leszünk: ha nem értünk egyet valamivel, jelezzük és megbeszéljük. Azt hittem, kommunisták és nem kommunisták mind együtt menetelünk majd egy szép új Magyarországért. Ehhez képest ott volt egy kormány, amelyik azt sem tudta, merre van a fék vagy a gáz. Erre nekirontott az egész SZDSZ, miközben épp hogy segíteni kellett volna őket. Ebből lett elegem.

Úgy érzi a mai ellenzéknek beszélgetni, egyeztetni kellene a kormánnyal, nem pedig ellentmondania.

A Beatrice frontembere szerint ugyanakkor a Fidesz megteheti, hogy egy-egy döntés előtt nem egyeztet senkivel, hiszen a kétharmaduk erre is feljogosítja őket.

Ez is érdekelhet

képcím

Varga Judit: Előfordult, hogy férjem bezárt a szobába

képcím

Nagy Feró szerint Orbán Viktor elcsente az ő szövegét - A hét...

képcím

Magyar Péter: Lévai Anikónak "méltatlanul alulértékelt a...