Plágiummal vádolják Nagy Ferót

A zenész válasza: Hülyeség az egész, a másik zenekar lopott!

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2019-02-20 09:31

MTVA Fotó: Zih Zsolt

Kizárták A Dal 2019 versenyéből a döntő előtt Petruskát plágium miatt, helyette az előtte kiesett Oláh Gergő versenyezhet – derült ki hétfőn.

Nagy Feró, A Dal egyik zsűritagja is posztolt erről a közösségi oldalán, kíváncsi volt a követői véleményére. Egy darabig jöttek a pro és kontra kommentek, majd magát Ferót és a Beatricét is dallopással vádolta az egyik hozzászóló.

Sajnos van a zsűriben is olyan ember, aki más tollával ékeskedik, és ez talán még sosem derült ki, pedig a dal már lassan harmincéves. Kedves Nagy Feró, szerintem ezek szerint te is loptál!

A kommentelő be is linkelte a Gene Loves Jezebel nevű angol együttes Motion of Love című számát.

A Beatrice Azok a boldog szép napok dala 1987-ben jelent meg, valamivel később, mint a fenti zeneszám.

A Bors megkérdezte Szigeti Ferencet, a Karthago zenészét a két alkotásról, véleménye szerint kétségtelenül vannak hasonló részek bennük, de elképzelhető, hogy úgynevezett zeneszerzői utánérzésről van szó, amely tudat alatt előhozhat olyan dallamokat, amelyeket akár sok évvel azelőtt hallott valahol a szerző.

A lap Nagy Ferót, a dal szövegíróját is elérte:

Hülyeség az egész! Nem loptunk semmit! Magyar viszonyok között a dal kiadására már csak ’89-ben nyílt lehetőség. A dal ekkor már várta, hogy talán előbb-utóbb kiadják. A nótát már előtte is játszottuk. Vártunk a kommunista kultúrfelelősök döntésére. Szerintem ez a kis alternativ zenekar hallhatta és lophatott belőle. Nem létezik, hogy mi lopott nótát adtunk elő valaha is! A gitárkíséretét Hirlemann Berci találta ki, el nem tudom képzelni, hogy elvett egy figurát, lehetetlen! Ha valaki lopott, akkor a másik zenekar volt. De én nem hallom benne a mi zenénket! Miért gondolja a rosszindulatú kommentelő, hogy mi magyarok lopunk dalokat! Marhaság!

Az Azok a boldog, szép napok szerzője, Hirlemann Bertalan is hülyeségnek nevezte a feltételezést.

Akkor az összes rock and roll, blues és minden plágium. Én nem tudok semmiről. Ez egy hülyeség. Az is lehet, hogy rólunk koppintották, hiszen a Beatricének nem is lehetett sokáig lemeze.

 

Mai nap hírei

Erősebbek a mellékhatások a második Pfizer-vakcina után

szimpatika.hu10 órája

Messit akár 12 meccsre is eltilthatják a vasárnap történtek miatt 

eurosport.hosszabbitas.hu13 órája

Vizsgálódik az Európai Bizottság, miután egy civil szervezet azért bukta a pályázatát, mert nem igazolta, kap-e támogatást külföldről

444.hu16 órája

Jelentős enyhülés kezdődik

koponyeg.hu17 órája

5 csillagjegy, aki nehezen vészeli át a szakítást

joy.hu18 órája

Bőven ezer alatt az új fertőzöttek száma Magyarországon

demokrata.hu18 órája

A Ford fejlesztésével nem fog bepárásodni a szélvédőnk

autopro.hu18 órája

Oroszország kimerült

agraragazat.hu19 órája