Nagy Blanka nyilatkozott az őt ért vádakról

Startlap - Startlap
Bayer Zsoltra személyesen kitért.

A 18 éves diák még 2018 decemberében, a túlóratörvény elleni tüntetésen illette kemény szavakkal a kormányt és Áder Jánost.

Azóta vasárnap esti műsorában Bayer Zsolt szólt be rendkívül alpári stílusban Nagy Blankának, illetve hétfőn már a Figyelő, az Origo és a Lokál is átvette azt a lejárató cikket, amit a Ripost tett közzé, azt állítva, hogy bukásra áll a lány, rengeteget hiányzott eddig is, sőt már az érettségi is kétséges számára.

Blanka most a RTL Híradójának nyilatkozva elmondta mi igaz mindebből, és azt is, hogy ezzel kapcsolatban melyik fent említett lap vette a fáradságot, hogy megkeresse őt:

A tegnapi cikk óta egyébként a Magyar Helsinki Bizottság, és a Demokratikus Koalíció (DK) is kiállt a diák ügye mellett.

Ez is érdekelhet

képcím

Üzent Novák Katalinnak a pedofil igazgató egyik áldozata – A...

képcím

Bayer Zsolt: "Iszonyodom attól a nagy, erős, csöndes embertől,...

képcím

Ungváry: Bayer Zsolt nyilas nagyapja tanította be a hüvelyi...