Mezőörsi tragédia: 'Adott egy puszit reggel, majd mondta, hogy tízre már itthon is lesz, de többé nem jön haza'

Startlap - Startlap
A vasárnap délelőtti balesetben hét ember égett halálra, mivel egy sofőr elvesztette uralmát az autója felett.

Március 10-én délelőtt Mezőörs és Keréktelek között egy Opel típusú vezetője előzés közben elvesztette uralmát a járműve felett, áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy Audival. Az autók kigyulladtak, a balesetben heten életüket vesztették. A Blikk megtalálta az áldozatok rokonait, akik könnyeikkel küszködve meséltek a balesetről.

Mindenkinek segített. Így volt ez vasárnap is, amikor az egyik ismerősével kórházi kontrollra vittek egy szintén kisbéri családot, mert a szülők kocsija elromlott. (…) Szólni szerettem volna neki, hogy az édesapja születésnapjára rendezett bulira hamarabb jöhetnek az unokákkal, de nem vette fel 

– magyarázta Nagy Sándorné, az Audit vezető 25 éves Ádám édesanyja. A fiatal férfi kocsijában egy 37 éves nő, egy 9 éves kisfiú, egy 36 éves férfi, valamint egy 45 éves férfi utazott a sofőrön kívül. A másik autóban egy 28 éves győri férfi és egy 19 éves rédei nő, Ramóna ült. 

A párom adott egy puszit reggel, majd mondta, hogy tízre már itthon is lesz, de többé nem jön haza

– fogalmazott a 26 éves Kun Zsuzsanna, Ádám barátnője. A lapnak az Opelben utazó fiatal lány, Ramóna nagymamája is megszólalt, aki nem tudja elfogadni, hogy unokája még húsz évet sem élhetett:

Ramóna tőlem indult el, de már akkor mondtam neki, hogy ne üljön be abba az autóba. Soha nem volt szimpatikus az a fiú nekem, de szerette az unokámat, azt mondta, pár hónap, aztán elveszi feleségül.

Ez is érdekelhet

képcím

Robbanás történt Budapesten, egy nő meghalt

képcím

Elhunyt a vasárnapi ralibalesetben megsérült kislány

képcím

Járdára hajtott két autó Debrecenben, egy gyalogos meghalt