Mentő vitte el előadás közben Kálloy Molnár Pétert

Startlap - Startlap
A második felvonásban már kollégája helyettesítette a színészt.

A Luxemburg grófjában játszott vasárnap Kálloy Molnár Péter az Operettszínházban, melynek második felvonásában már Földes Tamás helyettesítette őt.

A nézők azt vették észre, hogy szokatlanul hosszú szünetet tartottak a két felvonás között, majd bemondták, hogy Kálloy Molnár Péter rosszul lett és más ugrik be helyette. Egy darabig még várniuk kellett, valószínűleg otthonról riasztották Földest, de végül lement az előadás.

A színészért rohammentő érkezett, már a színházban megkezdték ellátását, majd kórházba szállították. Egyelőre nem tudni semmit az állapotáról.

„Nem vettünk észre semmit Péter rosszullétéből, de a szünetben láttuk, hogy valami nagyon nincs rendben, és alig pár perc múlva már a mentők is megérkeztek. Nagyon izgulok érte, remélem, semmi komolyabb baja nem lesz” – mondta a Borsnak egyik színésztársa.

 

 

Volt egy kis ijedtség tegnap az Operettszínházban. A Luxemburg grófja tegnapi szereposztásában Sir Basilt Kállóy Molnár…

Közzétette: Kendrik Györgyi – 2018. október 28., vasárnap

 

 

A Dunakeszi Teátrum oldalán közzétették, hogy betegsége miatt elmarad a Kövek a zsebben mára meghirdetett előadása, melynek jegyei visszaválthatók.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Kigyulladt a Semmelweis Egyetem egyik részlege

képcím

Kórházba vonult tervezett prosztatakezelésre a brit uralkodó

képcím

Curtis anyukája 3 órát várt a mentőkre, majd másnap mezítláb,...