48 éves lett Kálloy Molnár Péter

Startlap - Startlap
Nem csak a színpadon sikeres, de több TV-sorozatban és műsorban is a nézők kedvence.

Kálloy az elmúlt évtizedek egyik legsokoldalúbb tehetsége: színész, költő, műfordító, rendező, énekes. Ezért a közönsége számos különböző területekről ismerheti őt. Játszott Hamletet, rendezett Rómeó és Júliát, Macbeth-et, de láthattuk kultfilmekben, a Beugróban és sikeres TV-sorozatokban is. Társalkotója olyan eredeti produkcióknak is, mint a Shakespeare Összes Rövidítve vagy a Hungarian Blues Brothers.

Angolul szerepelt az Amerikai rapszódia, a Suszter, szabó, baka, kém című filmekben. Zenei vénája is van: fellépett musical színészként több országban, továbbá kiadott három szólólemezt is, és persze koncertezni is szokott.

1970. június 6-án született Mezőcsáton, Debrecenben érettségizett, majd 1993-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. A Nemzeti Színház, majd a Vígszínház társulatának lett tagja, 1997-től pedig szabadúszóként játszott többek között a Komédiumban, az International Buda Stage-ben, a Thália Színházban és a Central Színházban. A Komédium Kör művészeti vezetőjeként és IBS főrendezőjeként is tevékenykedett.

Büszke gyermekeire, akik szintén tehetségesek, bár egyelőre úgy tűnik, nem a színészetben fognak jeleskedni.

A nyolcéves Szofi ritmikus gimnasztikázik Béres Alexandra korábbi tanáránál, és már most kiválóan táncol, de emellett rajzolni és festeni is szeret. A tízéves István pedig kifejezetten zseniálisan fest: már felfedezte magának egy végzett festőművész, Patrick Taylor, aki mentorként segíti tehetsége kibontakoztatását.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György

képcím

Keleti Ágnes a világ legmagasabb kort megélt olimpiai bajnoka